Emberelőnyben játszva is kikapott a Diósgyőr

A mérkőzésről tudósított: FEKETE GYÖRGY, SINKOVICS GÁBORA mérkőzésről tudósított: FEKETE GYÖRGY, SINKOVICS GÁBOR
2007.04.15. 00:19
Címkék
Csank Jánost előbb ünnepelték, majd elszomorították a váciak, mert legyőzték a gyengén játszó Diósgyőrt.

Aki ezen a gyönyörű, nyárias napon nem a kiskerti szöszmötölést választotta, hanem a Vác– Diósgyőr labdarúgó-mérkőzést, az bizony csuda dolgokat láthatott a Dunakanyarban. Először is szépségversenyt rendeztek az oldalvonal mellett a kezdés előtt. Lesték is a bemelegítő fiúk a salakpályán magas sarkúban tipegő lányokat. Aztán, hogy fokozódjanak az izgalmak, a vendégedzőt ünnepelte mindenki, Csank Jánost, aki immár ötszázegy NB I-es meccsnél tart, és ebből 214-et a Vác kispadján töltött. Csoda-e, ha mindenki a DVTK trénerét tapsolta? A volt váci futballvezető, László Attila köszöntötte őt az 1994-es váci bajnokcsapat tablójával. S ezzel még nem volt vége a csodák sorának: a meccs előtt Ofella Zoltán váci ügyvezető bejelentette, hogy végre valahára mindenben megegyeztek az olasz befektetővel, Alessandro De Blasi úrral, és ha minden igaz, pénteken írják alá a szerződést. Ilyen előzmények után unalmas meccs kezdődött. Talán a nagy meleg álmosította el a fiúkat, akik jobbára csak poroszkáltak, olykor-olykor ugyan meglódultak a diósgyőriek, sőt helyzetekig is eljutottak, ám vagy Köteles László védett bravúrral, vagy célt tévesztett a lövés. Még büntetőből sem sikerült bevenniük a váci kaput, és a nagy diósgyőri helyzetparádé után jött egy váci bombagól, hogy az eredmény is csodálkozásra adjon okot az ámuló-bámuló szurkolóknak.

A második félidő nagy kérdése az volt, hogy az emberhátrányban is vezető Vác képes lesz-e megőrizni minimális előnyét. A Diósgyőr rendkívül aktívan folytatta a játékot, egyre-másra vezette akcióit, és rugdosta jobbról-balról a szögleteket – mindhiába. A hazaiak hősiesen védekeztek, és úgy harcoltak, mintha ezen a meccsen dőlne el a bentmaradásuk. Ahogy telt-múlt az idő, úgy lettek egyre feszültebbek a diósgyőri játékosok, hiszen ők is érezték, ezen a napon jobb koncentrációval több góllal vezethetnének, mégsem sikerült betalálniuk. És igen: mintha a lelkesedés is hiányzott volna… Helyettük a váciak örülhettek, akiket Nagy Tibor ha futballozni nem is, de a végsőkig küzdeni már megtanított, hiszen emberhátrányban is győzni tudtak.

A szépségversenyt Rusvay Gergely gólja nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
22 perce

Bombameglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
55 perce

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
1 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
1 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
1 órája

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
2 órája