Eddig hibátlan a mérleg

2007.03.22. 11:08
Címkék

Arról eddig nem is ejtettünk szót, hogy ha világbajnokságra sorsolnak, előre beírhatjuk a noteszünkbe Románia és Kanada nevét. Szinte hihetetlen, de 2003-ban, 2005-ben és most, 2007-ben is összefutott, illetve összecsap a magyar válogatott ezzel a két gárdával az első szakaszban.

A csütörtöki, Kanada elleni mérkőzést tulajdonképpen az ágyból felkelve is illik simán megnyerni. Annak ellenére is, hogy a juharlevelesek mindjárt a nyitó fordulóban felborították a papírformát, és 9–8-ra legyőzték a legutóbbi világbajnokságon hatodik, a belgrádi Eb-n negyedik helyen végző Romániát.

Itt, a helyszínen is mindenki csak ízlelgeti a végeredményt, amely azzal együtt is óriási meglepetés, hogy Vlad Hagiu együttesének egyik kulcsembere, George Georgescu már a 10. percre összegyűjtött három személyi hibát. Összehasonlításképpen: a románok 10–2-re diadalmaskodtak Kanada ellen 2005-ben Montrealban. Andrei Iosep, a románok gólvágója már bele is törődött abba, hogy nekik már csak a harmadik hely jut, ami azt jelenti, hogy a Ccsoportban várhatóan második helyen végző Görögország vagy Spanyolország kerül az útjukba, azaz a negyeddöntőbe jutás is kérdéses.

Egyáltalán nem kérdéses azonban a magyar diadal Kanada ellen, 2003-ban 13–3-ra, két esztendeje 11–3-ra intéztük el a juharleveleseket. Az összesített mérleg is sokatmondó: mind a 23 egymás elleni mecscsen magyar siker került a statisztikákba.

llett hagynia az Új-Zéland elleni derbit

Legfrissebb hírek

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
4 perce

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
5 perce

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
45 perce

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
46 perce

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
1 órája

Öttusa: kezdődik a litvániai U17-es és junior-vb

Utánpótlássport
1 órája