Különleges izgalmak közepette 8-8-as döntetlent hozott a címvédő magyar és az olimpiai bajnok olasz válogatott mérkőzése a 12. FINA-világbajnokság női vízilabdatornáján, a D csoport rangadóján. A kiegyenlített találkozó legjobbja az ötgólos Pelle Anikó volt, a másik oldalon Tania Di Mario négyszer volt eredményes. A csoportgyőzelem azon múlik majd, hogy a két együttes milyen eredményt ér el Kuba és Új-Zéland csapatai ellen.

Reuters
Primász Ágnes (balra) lőtt egy nagy gólt, de utána semmi nem sikerült neki. Az ő jó játékára nagy szükség lenne a későbbiekben

Reuters
Primász Ágnes (balra) lőtt egy nagy gólt, de utána semmi nem sikerült neki. Az ő jó játékára nagy szükség lenne a későbbiekben
Ugyanakkor nem sokat kellett várni a válaszra, mert Pelle Anikó bombagólt lőtt már a következő támadásból (1-1).
Az első két negyedben jórészt ennek a két játékosnak a különpárbaja határozta meg az eredmény alakulását, a hosszú szünetig mindketten 3-3 találatig jutottak. Pelle öt, míg Di Mario négy lövésből érte el a triplát, de megkockáztatható, kettejük közül a gólpasszt is adó magyar lány volt a jobb.
A harmadik negyed elején Pelle megvillant megint, s úgy tűnt, hogy ő lehet ennek a meccsnek a kulcsfigurája. Ez később be is bizonyosodott, kétségtelen, hogy az ő remek játéka nélkül nem szerzett volna pontot a magyar válogatott. De menjünk sorjában.
Az első negyedet az olaszok nyerték 3-2-re, de 3-1-re is vezettek. A második játékperiódus egyértelműen a mieinké volt, a lányok már az első percben megfordították az eredményt.

Czagány Balázs
Ha Pelle így folytatja, nagy baj nem lehet
Ezt a játékrészt 2-1-re hozta ki Godova Gábor szövetségi kapitány csapata, amely csak azt sajnálhatta, hogy az emberelőnyeit elég vacakul használta ki (egy gól öt lehetőségből).
A harmadik játékrészt megint Pelle óriási gólja vezette fel, ám Musumeci, majd Miceli következett, és 3-2 után ismét a fehér sapkások vezettek (7-6).
Ebben a nyolc percben többször gond volt a védekezéssel, mindhárom olasz találatnál hibázott valaki. Ja, merthogy nem említettük még, hogy háromszor voltak eredményesek az itáliaiak, miközben a magyaroknak volt egy hatperces üresjáratuk, amikor minden támadás eredményetelenül ért véget. Így aztán a záró felvonás előtt megint ők vezettek (8-7).
A végjátékban elsősorban a védekezés domborodott ki, és ebben a magyarok voltak jobbak. Az 5. percben Pelle Anikó – ki más – nagyszerű góllal egyenlített (8-8), a végjáték pedig különösen izgalmasan alakult.
Előbb az utolsó előtti percben Godova Gábor kért időt magyar támadásnál, de az eligazítás után nem tudott gólt szerezni a csapat, majd a végén Maugeri kapitány is rögtönzött taktikai értekezlet után küldte vissza a vízbe játékosait.
A szerb-horvát bírópáros fél perccel a dudaszó előtt kiállítást ítélt ellenünk, de Stieber Mercédesz egy hihetetlenül fontos blokkal megakadályozta a gólt.
Az utolsó támadásból még megszerezhette volna a győzelmet jelentő találatot a Godova-csapat, azonban Pelle ezúttal kissé elhamarkodottan lőtte el a labdát, amely fölé szállt. Az utolsó másodpercben Biancardi a félpályáról lőtt, ám a kapufa „védett”, így igazságos döntetlennel zárult a találkozó (8-8).
12. FINA-VILÁGBAJNOKSÁG, NŐI VÍZILABDATORNA

| OLASZORSZÁG | MAGYARORSZÁG |
| 1 Gigli (k) | 1 Horváth P. (k) |
| 2 Miceli | 2 Tomaskovics |
| 3 Casanova | 3 Bujka |
| 4 Bosurgi | 4 Benkő |
| 5 Valkai E. | 5 Stieber |
| 6 Biancardi | 6 Takács |
| 7 Di Mario | 7 Györe |
| 8 Ragusa | 8 Zantleitner |
| 9 Emmolo | 9 Brávik F. |
| 10 Schiavon | 10 Pelle |
| 11 Musumeci | 11 Valkai Á. |
| 12 Frassinetti | 12 Primász |
| 13 Brancati (k) | 13 Brávik H. (k) |
| Szövetségi kapitány: | Szövetségi kapitány: |
| Mauro Maugeri | Godova Gábor |
| Gólszerzők: Di Mario 4, Musumeci 2, Casanova, Miceli, ill. Pelle 5, Valkai Á., Tomaskovics, Primász |
| Gólok kiállításból: 7/3, ill. 6/1. |
| Ötméteresek: -, ill. 1/1. |
Legfrissebb hírek





