Akikben egyszer bíztak

Fogságban volt az előd
1920., május 2., Bécs
A WAC-pályán vendégeskedett a magyar együttes, amely a Varga – Feldmann, Fogl II, – Viola, Nyúl, Kertész III – Braun, Kertész II, Pataki, Tóth-Potya, Lhottka felállásban esett neki Ausztriának. A lelátón 20 ezer néző, a látogatók kispadján – alkalmi szövetségi kapitányként – Harsády József figyelte az eseményeket. Igaz, a kezdő tizenegyet nem ő állította össze, hanem a Herendi Artúr, Nagy Ferenc, Weisz Ferenc alkotta válogatóbizottság, Harsádynak annyi volt a dolga, hogy elődjét, a fogságban ülő Fehéry Ákost helyettesítse. Beugróként nem végezte rosszul a munkáját, a Sporthírlap tudósítása szerint „…a mérkőzés túlnyomó részében a magyar csapat jól játszott”, úgy lett kettő kettő a vége, hogy a házigazda kétszer egyenlített. Ha a legjobbakat, Zsák Károlyt, Schlosser Imrét, Blum Zoltánt és Orth Györgyöt is bevethette volna a szakember, talán nem ötven-, hanem százszázalékos mérleggel vonulhatott volna vissza. A következő, Németország elleni találkozón ugyanis már Tibor Lajos vezette az együttest – és a válogatóbizottság egyik tagjaként Harsády állította össze a csapatot…

Százszázalékos mérleg
1924., június 4., Le Havre
Napokkal azután, hogy Magyarország – az Egyiptom elleni 0:3-mal… – befejezte szereplését a párizsi olimpián, Foglék (Fogl II, Fogl III és a többiek) a kikötővárosba voltak hivatalosak barátságos meccsre. Az ötkarikás játékokon még Kiss Gyula állt a válogatott élén, Le Havre-ban már Holits Ödön. Nemcsak Kiss hiányzott, hanem Orth és Braun is: a fedezet és a támadó is hazautazott Párizsból. Kényszerből így Fogl II jobbszélsőként jutott szóhoz, a beszámolók nem is mulasztották el megjegyezni, hogy „…válogatottunk ebben az összeállításban sem tett jó benyomást, a csatársor játéka szánalmas volt. A pihent játékosokból álló halfsor nagy csalódást keltett, mind a három halfunk túl lassúnak bizonyult”. Azért nem kell megijedni, nem kapott ki nagyon a csapat, sőt: Eisenhoffer József góljával 1:0-ra nyert. Holits Ödönnek pedig köszönték szépen a közreműködését. Nem akarjuk lelőni a poént, de tény: nála és Fehéry Ákosnál sikeresebb kapitánya nem akadt Magyarországnak, ugyanis velük csak nyert az együttes.

Megsérültek a csatárok
1928. október 7., Bécs
Akkora káosz alakult ki a Magyar Labdarúgó-szövetségben, hogy a mai viszonyok idilliek ahhoz képest. Május 6-án 5:2-es magyar vezetés után lett 5:5 az osztrákok elleni 62. csata, amit a „sógorok” győzelemként, az MLSZ vezetői pedig vereségként fogtak fel. Az időkőzben visszatérő Kiss Gyula megtette, amit megkövetelt a haza: lemondott a szövetségi kapitányi tisztségről – cserébe a szervezet aranygyűrűvel tüntette ki. Ezt követően hónapokig keresett új szakvezetőt az MLSZ, végül a szeptember 30-i közgyűlésen megválasztották a tanácsülésen elnöklő Kiss Tivadart. Bizonyos Vértes Imre hiába tiltakozott, hogy ez mégsem járja, meg hogy nem lesz ennek jó vége, Kissé, mármint Tivadaré volt a döntő szó, és ő kimondta: vállalom! Hetvennyolc év távlatából leszögezhető: bár ne tette volna. A 63. osztrák–magyart ugyanis 5:1-re sikerült elveszíteni. Kiss mentsége az lehetett, hogy Újvári József kapuson kívül a támadósor két tagja, Turay József és Takács II József is megsérült, s mivel Biri Jánost csak Újvári helyére tudta beállítani, két harcképtelen csatárral esély sem volt a sikerre. Miként Kissnek sem a maradásra: amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan ment – és még aranygyűrűt sem kapott.

Potya: edző és gól
1929. február 24., Párizs
Földessy János beteget jelentett a mérkőzés előtt, így segítője, Tóth-Potya István szövetségi edző kapitányi minőségben foglalt helyet a Colombes-stadion egyik kispadján. A franciák nem kezdték rosszul az összecsapást, Banide a 24., Nicolas a 25., Lieb a 34. percben talált a Beneda Mihály által őrzött (vagy mégsem őrzött…) kapuba, és a végére maradt a 3:0. Tóth-Potya különösen az első gól miatt kesergett: a kirúgott labda Banide elé került, aki negyven méterről nyomban kapura is tűzte, ám az így is csemegének tűnt, csakhogy Beneda elcsúszott, s a földön fekve nézte végig, amint a feje felett és a léc alatt a hálóba hull. Tóth-Potya korábban játékosként 19 fellépésen 8 találatig jutott a válogatottban, de ennek a potya gólnak senki sem örült… Földessy szerencsére felépült a következő találkozóra, nyertünk is Svájcban 5:4-re.

Kinevezték a legendát
1974. szeptember 28., Bécs
Előzőleg, '74 májusában Jugoszláviát verte meg 3–2-re Magyarország, így a távirati iroda június 24-én kiadott híre, miszerint „…a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének javaslatára az OTSH – érdemeinek elismerése mellett – Illovszky Rudolfot felmentette a labdarúgó szövetségi kapitányi tiszte alól”, mindenkit megdöbbentett. Annak ellenben örült a nép, hogy Bozsik József került Rudi bácsi helyére, mégiscsak a legnagyobb futballisták egyikéről volt szó. Fájdalom, a debütálás nem úgy sikerült, ahogy azt a szurkolók remélték: Hans Krankl fejjel elért találatára csak két kapufa volt a válasz, így, ha csak centimétereken múlott is, de Ausztriától 1–0-ra kikapott a válogatott. Ennél is szomorúbb volt, hogy napokkal később kiderült, Bozsik József szíve már nem úgy működik, mint játékoskorában, ezért az MLSZ vezérkarának sebtiben új kapitányt kellett keresnie, hiszen közelgett a Luxemburg elleni Európa-bajnoki selejtező. Moór Ede személyében meg is találta, és Moór megtette kötelességét: október 13-ra olyan csapatot rakott össze, amely 4–2-re nyert.

Vereség az Eb-selejtezőn
1975. április 16., Budapest
Miután megkérdezték kezelőorvosát, nyilvánvaló volt, hogy a betegséggel küszködő Moór Ede hetedszerre nem ülhet le a magyar együttes kispadjára. A döntés ezúttal az intézőbizottság kezében volt, és a testület Szőcs János pályaedzőről gondolta úgy, nála jobb megbízott kapitány nincs a földön. Kár, hogy a Wales elleni Eb-selejtező végeredménye nem ezt támasztotta alá: Branikovits László gólja kevés volt Toshack és Mahoney találata ellenében. Mivel a Népstadionban akkor még ritkán kapott ki Magyarország, a bizottság megint összeült, és Baróti Lajost nevezte ki a nemzeti együttes élére. Igaz, két meccsig megbízott kapitány volt ő is, de aztán véglegesítették posztján.

Folytatás is következhet
2006. november 15., Székesfehévár
Bozsik Péter lemondása után Várhidi Pétert kérték fel arra, hogy 90 perc erejéig vezesse a magyar csapatot. A szövetségi edző – akinek édesapja, Várhidi Pál korábban a B-válogatottat irányította, míg az A mellett segítőként dolgozott – rábólintott az ajánlatra, és minden idők legfiatalabb keretét jelölte ki. Egyelőre itt tartunk, folytatás szerdán. Hogy azután lesz-e folytatás, az elsősorban Bölöni Lászlón, másodsorban Kisteleki Istvánon, harmadsorban a fehérvári produkción múlik…