<font color="black">Búcsú Sárosi Imrétől </font>

Néhány éve még kerékpározott. Kilencvenévesen… Vibrált, mindenről volt véleménye. Aztán elhagyta az ereje. Jobbára csak feküdt az emlékei között az óbudai nyugdíjasotthonban. A falon régi, sikeres olimpiák plakátjai, cikkek, amelyekben Sárosi Imrét, bocsánat, Mestit méltatták. Sok ilyen cikk született. Tizenháromezer kisgyereket tanított meg úszni, olimpiai bajnokok sorát nevelte. Nehéz ember volt. Mint a legtöbb zseni, aki tudatában van annak, különleges kincs birtokosa. A tehetségé. Megbékélt azzal, hogy elmúlt az idő. Amit kellett, elvégzett. Csupán egyetlen hiányérzete maradt. Amikor legutóbb találkoztunk, elhaló hangon súgta a fülembe: egyetlen vágya maradt, hogy a régi sikerei helyszínét, a Szőnyi úti BVSC-uszodát róla nevezzék el. Nekem már most Sárosi uszoda, Mester…