A kispadról érkezett a segítség

Barcelona–Arsenal 2–1 (0–1)
Párizs, Saint-Denis, 80 000 néző
V: Hauge (norvég). G: Eto'o (76.), Belletti (81.), ill. Campbell (37.). K: Lehmann (18. – Arsenal)

Alaphelyzetben nehéz vitatkozni azzal, hogy a Barcelona megérdemelte a győzelmet, mert tulajdonképpen végig fölényben játszott, és a labdát is sokkal többet birtokolta. Az más kérdés, hogy az Arsenal több mint egy órán át emberhátrányban játszott, mégis megszerezte a vezetést, sőt a második félidőben a kontrákra építve meccslabdái voltak.

A meghosszabbított testrész

Ennek a Barcának azonban nem csak a kezdőcsapatban vannak klasszisai, a kispad valóban a gárda meghosszabbított „testrésze”. Nincs olyan játékos a katalánok keretében, aki, ha beszáll a játékba, ne lenne képes azonnal felvenni a csapat amúgy fergeteges ritmusát. Szerda este is pontosan ez történt, és végül a cserék húzták ki a kátyúból a szekeret.

Andrés Iniesta eleve bombaformában van, szinte érthetetlen, hogy Rijkaard miért száműzte a kispadra. A második félidőre Edmilson helyére beálló középpályás sokkal intenzívebben mozgatta a támadásokat, mint Mark van Bommel, akit nem sokkal később Henrik Larsson váltott. A két csere után érezhető volt, hogy a Barca még egy fokozattal feljebb kapcsolt, és miután Oleguer helyett Belletti is beszállt a játékba a jobb szélen, a gránátvörös-kékek támadóereje szinte megduplázódott. Eközben a tíz emberrel hősiesen robotoló Arsenal játékosai egyre sűrűbben kapkodtak levegő után, a friss emberekkel pedig végül nem bírtak: Larsson előbb Eto’ónak (Iniesta mélységből jövő átadása után), majd Bellettinek adott gólpasszt – a brazil bekk talán még most sem hiszi el, hogy betalált Manuel Almunia kapujába.

A jó isten nagy és igazságos

„Minden játékos álma, hogy ilyen mérkőzésen játszhasson, ezért már akkor boldog voltam, amikor beállhattam, pedig vesztésre álltunk – áradozott Belletti. – Ronaldinho a meccs előtt azt mondta, hogy betalálok, de én csak legyintettem, mert őszintén szólva álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi kiváló támadó mellett épp nekem adatik meg a gólszerzés lehetősége.”

Larssonnak is fülig ért a szája, a szurkolók pedig reménykedni kezdtek, hogy a svéd, szemben korábbi döntésével, mégsem hagyja el a klubot az évad végén.
„Ennél szebben nem is búcsúzhatom a drukkerektől – hűtötte le a kedélyeket a csatár egy szemvillanás alatt. – Ebben a csapatban könnyű jól játszani, mert csak kiváló játékosok alkotják a keretet.”

A csereemberek mellett azért ki kell emelni még két játékost a Barcelonából, akik a győzelem letéteményesének számítanak: az egyik a már említett Samuel Eto’o, a másik pedig a kapus, Victor Valdés.
A kameruni már a gólja előtt letette névjegyét: először a 17. percben, amikor Jens Lehmann piros lapot érő mozdulattal tudta megállítani, majd az első félidő végén, amikor Almunia csak a kapufa segítségével védte közeli lövését. Nem véletlen hát, hogy Eto’ót választották a mérkőzés legjobbjának, amit ő maga viszont a Mindenható segítségének tudott be.

„A jó isten nagy és igazságos, nélküle semmire sem mennék. A győzelmet a gyermekeimnek ajánlom, Katalóniának és Spanyolországnak” – hebegte a csatár, de azt már nem tudta szavakba önteni, hogy mit érez.

Valdést a legtöbb spanyol lap piedesztálra emeli, és afelett kesereg, hogy a kapus nem lehet ott Spanyolországgal a világbajnokságon. Tény, a 24 esztendős játékos még nem képes hosszú távon kiegyensúlyozott formát mutatni, ám szerdán kilencven percen keresztül (leszámítva Campbell felhőfejesét) magabiztosan őrizte a Barcelona hálóját, és bizony, ha csak egy kicsit dekoncentrált, most Londonban tartanának népünnepélyt.

„Végtelenül boldog vagyok. A győzelemben ugyanannyi érdemem van, mint a többieknek, mi ugyanis csapatot alkotunk: mindenki nyer, mindenki veszít” – értékelt némi pátosszal a hangjában a kapus, akit egyébként Rijkaard a mérkőzés kulcsfigurájának nevezett.

Hisztis, nyafogós klasszisok

Jelzésértékű, hogy a világ jelenlegi első számú labdarúgója, Ronaldinho nem érdemelhette ki a fent említett titulust. A brazil támadó szokatlanul szürkén játszott (szigorúan a saját képességeihez mérten), ami elsősorban Emmanuel Eboué munkásságát dicséri, az elefántcsontparti bekk ugyanis világklasszis teljesítményt nyújtva őrizte a Barca legveszélyesebb emberét. Ronaldinhónak azért így is akadt egy-két villanása (a passz Eto’ónak a kameruni kapufája előtt), de látszott rajta, hogy nem érzi kényelmesen magát a pályán. A mimikája elárulta, a szokásos vigyor helyett – főleg, amíg hátrányban volt a Barcelona – hisztis arckifejezéssel nyugtázta minden elrontott kísérletét, megkönnyítve egy kicsit Eboué és védőtársai dolgát.

A túloldalon sem villogott annyira az ügyeletes ász, igaz, Thierry Henryt rúgták, csípték, harapták a barcelonai védők, így ő a lefújás után nyafogott egy sort: elképzelhetőnek tartotta, hogy Ole Hermann Borganhoz, a mérkőzés előtt leváltott partjelzőhöz hasonlóan a találkozót dirigáló Terje Hauge is Barca-mezt viselt – a bírói szerelése alatt.



Talán, ha kivárok…

Terje Hauge játékvezető reagált az Arsenal részéről érkező kritikákra. A norvég VG című lapnak adott, a BBC által is átvett nyilatkozatában elsősorban Jens Lehmann kiállítása a téma.

„Megértem az angol csapat végtelen keserűségét, hiszen nagyon nagy lehetőségük úszott el. Ha néhány másodpercet kivárok az ominózus esetnél, talán másképp döntök, megítélem a gólt, és csak sárga lapot adok Lehmann-nak, ám a pályán minden nagyon gyorsan történik, és az első benyomás a döntő. Az én pozíciómból úgy látszott, hogy volt fizikai kontaktus a kapus és Eto'o között, és az asszisztensem, akinek érzékelését ilyen távolságból nincs okom kétségbe vonni, szintén így látta” – mondta a bíró, aki összességében elégedett volt a teljesítményével.

Érdekesség, hogy két esztendeje az UEFA-kupa fináléjában történt kapuskiállítás, ráadásul Fabien Barthez szabálytalanságát tizenegyessel is büntették, és a végül 2–0-ra győző Valencia abból szerzett vezetést a Marseille ellen.

5 kérdés 5 válasz: A sírban is emlékezni fog

Bár már 764 perce nem kapott gólt a Bajnokok Ligájában, mégis Jens Lehmann volt a szerdai döntő (egyik) tragikus hőse, hiszen ő az első, aki az első számú európai kupasorozat fináléjában piros lapot kapott.
– Ez volt élete legkellemetlenebb pillanata?
– Természetesen nagyon keserű pillanatokat éltem át, de még roszszabb volt, amikor elszakadt a keresztszalagom – mondta Lehmann. – Már a Villarreal elleni elődöntő után azt mondtam, hajszál választja el a magasságot mélységtől. Kár, hogy ebből a nagyszerű estéből még húsz perc sem jutott nekem.
– Hogyan élte meg az esetet?
– Elsőre úgy éreztem, Ronaldinho passzánál Eto’o lesen áll. De sajnos nem volt les, én pedig kicsit későn indultam el. Azt gondoltam, kézzel még elérem a labdát, de kicsit lemaradtam. Aztán fújt a bíró, pedig Giuly a kapuba lőtt. Meglepett a sípszó, normális esetben ilyenkor megadják a gólt.
– Ezek szerint nem szándékosan húzta el Eto’o lábát?
– Sohasem akarok szabálytalankodni. Ugyanakkor az ilyen helyzetekben mindig benne van a piros lap lehetősége. Most először nem tudtam, hogy mi lesz, mert a bíró bizonytalankodott. De amikor láttam, miként rohamozzák meg a Barcelona játékosai, számítottam a kiállításra. Nagyon nehéz leírni, mit éreztem, amikor villant a piros lap…
– Vádolták a csapattársai?
– Nagyon jó a csapatszellemünk, mindenki azt mondta, jól döntöttem, mert legalább nem kaptunk gólt. Utólag viszont úgy tűnik, rossz döntést hoztam.
– Tud bármilyen pozitív gondolatot magával vinni erről a mérkőzésről?
– Annyit biztosan, hogy az ősztől megpróbálunk még jobban futballozni az Arsenallal. Ez óriási motiváció. Én nem olyan ember vagyok, aki azonnal fátylat borít a múltra. Biztos, hogy néhány napig eltart, amíg feldolgozom a történteket. Sőt még inkább valószínű, hogy ezt a mérkőzést a sírba is magammal viszem.

ÁGYÚSZÓ

ARSÉNE WENGER: „A vereség miatt keserű, az egyenlítő gól miatt viszont egyenesen dühös vagyok. Nehéz megemészteni egy olyan kudarcot, amely egy rossz döntés következménye. A kiállítás előtti szabálytalanságot nehéz lenne vitatni, ám az egyenlítő góljuk lesből született, ez egyértelműen látszott a televízióban is. Ezen a szinten ez elfogadhatatlan, valamit tennünk kell, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő!” – mondta az Arsenal menedzsere, aki jelezte, azon lesz, hogy meggyőzze Thierry Henryt: maradjon Londonban, mert szükség van a tapasztalatára a fiatal csapat beéréséhez.

THIERRY HENRY: „Minden tiszteletem a Barcelonáé, de úgy érzem, amíg azonos létszámú volt a két csapat, addig mi játszottunk jobban. Eto'ót és Ronaldinhót nem is láttam a pályán. Büszkék lehetünk magunkra, a néhány rettenetes játékvezetői ítéletről nem mi tehetünk. Engem például teljesen összerugdostak, mégis én kaptam sárga lapot, teljesen indokolatlanul. Persze nem csak a bíró miatt veszítettünk, hiszen nálunk volt az előny” – füstölgött az „ágyúsok” francia támadója, aki a BL-döntő estéjén azzal a – saját szavai szerint – „hülye kérdéssel” nem kívánt foglalkozni, hogy elhagyja-e a londoni klubot.

MANUEL ALMUNIA: „Jensnek vállalnia kellett a kiállítás kockázatát, hiszen egyedül vitték rá a labdát. Hogy ideges voltam-e, amikor be kellett állnom? Nem, egyáltalán nem, próbáltam kizárólag Ronaldinho szabadrúgására összpontosítani. Nem panaszkodhatom, sokáig jól mentek a dolgok, sajnos az utolsó harminc percre elfáradtunk, és nem bírtuk a kiváló barcelonaiak nyomását. Tíz perc alatt csúszott ki a győzelem a kezünkből” – mondta a Lehmann helyére beálló Arsenal-cserekapus.