Zártkörű lesz az Eb?

SAL ENDRESAL ENDRE
Vágólapra másolva!
2006.05.04. 01:36
Címkék
Ha Bartolo Consolo, az Európai Úszóliga (LEN) elnöke eddig csak a fejét csóválta, akkor most toporzékolni fog. A fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottsága ugyanis nem adott közterület-használati engedélyt a nyári úszó Eb ideiglenes létesítményeihez (a kormánypárti és az ellenzéki képviselők patthelyzetet eredményező szavazatai miatt). Az ellenzékiek amúgy a környezet védelmére hivatkozva utasították el az ideiglenes létesítmények, köztük az ideiglenes lelátók felállítását. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke hihetetlennek nevezte a döntést.
– Az ellenzék túl zöld, vagy a kormánypártiak elnézőek?
– Nem tudom elképzelni, hogy aki ellenzéki, ne szeresse a sportot, de szeresse a természetet, mígnem, aki kormánypárti, az szeresse a sportot, de ne törődjön a természettel. Vélelmezem, itt csak az számít, hogy mit mond a másik. Ha az azt akarja, hogy úgy legyen, én azt mondom, így legyen. És ugyanez fordítva. A sport a szememben pártok feletti. A tribünök felállítását nem támogató ellenzéki önkormányzati képviselők nem is tudják, hogy milyen butaságot képviselnek, hiszen ha érvényt kap a szándékuk, Magyarország megrendezi a sportág történetének első zártkörű Európa-bajnokságát.

– Azt mondják, hat fát is kivágtak éjszaka a Szigeten…
– Hallottam róla, nekem nincs fejszém, nincs szükségem tüzifára, aki kivágta a fákat, minden büntetést megérdemel. A Magyar Úszószövetség a korábbi, szükségszerű, alig több mint tíz fa kivágásakor ötszáz új ültetését vállalta. Tízre kaptunk engedélyt, mert a Sziget túllombosított.

– Beszélt már Consolóval?
– Még nem hívott, a Reuters hírügynökség újságírója viszont igen, akinek azt mondtam: ez csak pihent agyú szülemény.

– Mikor mondja, hogy hagyjuk az Európa-bajnokságot, inkább kifizetik az egymillió eurós bánatpénzt?
– Soha! Meggyőződésem, lesz Európa-bajnokság, lesz tribün, a butaság, a szűklátókörűség nem diadalmaskodhat. Néhány perce beszéltem Deutsch-Für Tamással, a Fidesz kommunikációs igazgatójával. Tudom, hogy helyette nem illik ilyet mondanom, de meggyőződésem, hogy hasonló a véleménye, mint az enyém.
Legfrissebb hírek

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
28 perce

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
33 perce

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
46 perce

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
53 perce

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
55 perce

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
1 órája

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
1 órája

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik