Visszatérők, visszavágók

2006.04.28. 02:07
Címkék
Egy hónappal ezelőtt még az sem volt biztos, hogy lesz raliverseny Miskolcon, mert az addigi főtámogató viszszalépett. A szervezők végül megoldották a gondokat, így pénteken felbőghetnek a motorok. A hagyományoknak megfelelően a népkerti salakmotorpályán kezdődik a küzdelem, és bár a prológ eredménye ezúttal sem számít be a végelszámolásnál, a raliban annyira ritka, hogy nem a stopper az ellenfél, hanem tényleg egymás ellen versenyeznek a pilóták, hogy biztosan beleadnak majd apait-anyait. A körverseny után szombaton és vasárnap is hat-hat gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, és a viadal végén várhatóan pontosabb képet kapunk az erőviszonyokról, mint a rapszodikus Eger-ralin, amelyen sok kieső volt.
A lélektani előny a 2003-as bajnok Benik Balázsnál van, hiszen ő nyerte meg az első versenyt, őt üldözi a többi bajnokaspiráns: ifjabb Tóth János és Turi Tamás – hogy csak azokat említsük, akik korábban ültek már a sportág trónján.Újdonság, hogy autót vált az egri bronzérmes Spitzmüller Csaba, aki a Szabó Gergő-féle Ford Focus WRC-nek szavazott bizalmat. Újra csatlakozik a WRC-mezőnyhöz az egri versenyt kihagyó Herczig Norbert is, aki egy öreg Subaru Imprezát irányít. A versenygép 1998-ban gurult le a gyártószalagról, így azt semmiképpen sem lehet elvárni Herczigtől, hogy felvegye a küzdelmet a csúcspilótákkal. Célja, hogy az őt támogató márkaképviseletnek bizonyítsa a gyorsaságát, hogy aztán jövőre egy tényleg ütőképes autóba ülhessen be.Szabó Gergőre vonatkozó információ, hogy az előzetes hírekkel ellentétben mégsem vonul vissza, hanem egy Evo8-as Mitsubishi volánja mögött viszszatér a versenypályákra. A terveiről eléggé visszafogottan nyilatkozik, de a tavalyi N-csoportos bajnoki címe után nem lehet más a célja, mint a trófea megtartása. Főleg, ha az összes futamon rajthoz tud állni.Az ob állása 1 verseny után
Abszolút sorrend:
Abszolút sorrend:
1. Benik Balázs, Varga István (OMV Benik Rally Team, Ford Focus WRC) 20, 2. ifj. Tóth, Bahor (J.R.T., Peugeot 307 WRC) 15, 3. Spitzmüller, Kazár (Pacotti Motorsport, Peugeot 307 WRC) 12
Legfrissebb hírek

Nem volt kérdés a DVSC sima győzelme a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
25 perce

Cselgáncs: két hetedik hely a junior Eb első napján

Utánpótlássport
30 perce

Kifütyülték Borbély Balázst Győrben: ETO FC–Ferencvárosi TC 0–1

Labdarúgó NB I
39 perce

Mátrixos videóval jelentette be Gabriel Martinellit az Al-Hilal

Minden más foci
44 perce

Lévai Levente felkerült a bajnokok falára

Birkózás
57 perce

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
1 órája

Vuelta: szlovén szenzáció a Calar Altón

Kerékpár
1 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája