Lázárék: lóból sosem elég

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2006.04.28. 02:07
Címkék
Ugyan a fogathajtók szabadtéri idénye már két hete, Kerekegyházán elkezdődött, a bajnoki sorozat a négynapos fábiánsebestyéni versennyel indul, amely nemcsak vb-válogató, hanem Világkupa-forduló is lesz.
Nem csoda, hogy 51 nevezés futott be. A világbajnok Lázár fivérek sem hagyják ki a megméretést, sőt Zoltán – akinek a két hete megsérült keze újra tökéletes – mellett ezúttal Vilmos is négyes fogatot hajt majd.„Volt sok jó lovunk, ráadásul Szlovákiából vettünk hozzá néhányat, Zoli megkért, az idén én is váltsak négyesre – mondta Lázár Vilmos. – Így ugyanis azok a lovak is edzésben lesznek, amelyek épp nem férnek be hozzá. Sok időm persze nem volt a felkészülésre, ezért Fábiánsebestyénbe inkább csak gyakorolni megyek. Sőt az egész évet arra szánom, hogy rutint szerezzek. Vagyis az augusztusi aacheni négyesfogathajtó-vébé még a legmerészebb álmaim között sem szerepel.”A 2004-es csapatvilágbajnok trióból Lázár Zoltán mellett Dobrovitz József is rajthoz áll, míg Kecskeméti László ezt a viadalt is kihagyja. Ott lesz a mezőnyben a idénynyitó győztese, Bárdos Attila, az egykori világbajnok Juhász László, és a vb-második Bozsik József is. A kettes kategóriában a kétszeres vb-bronzos Nyúl Zoltán és a tavalyi csapat vb-ezüstérmes Selyben Zsolt öszszecsapása ígérkezik csemegének. Az egyeseknél a fiatalok mellett továbbra is számolni kell a rutinos Benkő Sándorral.
Legfrissebb hírek

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
10 perce

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
18 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
23 perce

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
30 perce

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
44 perce

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
52 perce

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
55 perce

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
1 órája