Bírósági ügy, aláírt szerződés

2006.04.28. 02:06
Címkék
Immár Bicskei Bertalan is aláírt
Immár Bicskei Bertalan is aláírt
Immár Bicskei Bertalan is aláírt
Immár Bicskei Bertalan is aláírt
Immár Bicskei Bertalan is aláírt
Immár Bicskei Bertalan is aláírt
Panaszt emelt a Fővárosi Bíróságon néhány érintett az MLSZ február végi közgyűlése miatt (információink szerint a Bács-Kiskun megyeiek nevében Orell Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek képviseletében Boros Tibor, Békés megye részéről idősebb Piller Sándor és a női liga képviseletében Halmosi Béla), amelyen Kisteleki Istvánt választotta meg elnökének a testület. Beadványuk szerint Kisteleki István megválasztása nem volt törvényes.

Mint emlékezetes, volt olyan pillanat a tanácskozás idején, amikor nem mindenki számára volt világos, hogy éppen van-e elnökjelölt, vagy nincs. Kisteleki Istvánt a második fordulóban választották meg, amely előtt az érintett bejelentette: ha ellenfele, Pellady Péter visszalép, ő sem indul el a második körben. A válogatott volt menedzsere először visszalépett, aztán mégsem, végül Kisteleki Istvánt is rábeszélték, hogy folytassa a küzdelmet. A hírek szerint ebbe a huzavonába kapaszkodnak bele a küldöttek, akik megkérdőjelezik a közgyűlés és a választás törvényességét. Információink szerint az ügy hátterében Pellady Péter állhat, ám az üzletember egyelőre nem kívánt nyilatkozni az esettel kapcsolatban. A Fővárosi Bíróság mindenesetre május 30-án tárgyalást tart az ügyben. Négy nappal az MLSZ rendes közgyűlése után…

Ugyancsak az MLSZ-szel kapcsolatos hír, hogy csütörtökön aláírta szerződését Bicskei Bertalan, így mostantól ő vezeti a szövetség Felnőttképzési Intézetében az edzőképzési tanszéket, és irányítja az utánpótlás-képzési programot.
Legfrissebb hírek

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
1 perce

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
6 perce

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
6 perce

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
41 perce

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
54 perce

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
58 perce

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
1 órája

Az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lili is fut a Budapest Félmaratonon

Atlétika
1 órája