Kiss László lehet az elnök

2006.04.23. 01:39
Címkék
A korábbi válogatott csatár, Kiss László lehet a Budapesti Labdarúgó-szövetség új elnöke, ha a hétfői küldöttközgyűlés bizalmat szavaz az 1982-es világbajnokságon is szereplő sportembernek. Az ország legnagyobb megyei sportszervezeténél azután kerül sor elnökválasztásra, hogy immár csaknem egy esztendeje a szövetségnek nincs vezetője, mert eddig egyetlen jelölt sem kapta meg a szabályok szerint szükséges kétharmados többséget. Hónapokon át két jelölt eredménytelenül harcolt egymással: a korábbi elnök, Fa Sándor, valamint Bánfi János, volt válogatott futballista. Megannyi szavazási forduló sem hozott döntést: amikor megvolt a szavazóképességhez szükséges létszám, akkor sem érte el senki a kétharmadot. Az MLSZ új elnöksége megelégelte ezt a helyzetet, és új választást írt ki, amelyre új jelöléseket is elfogadtak. A régi jelöltek közül Bánfi János nem indult újra, hogy utat nyisson a megegyezésnek. Újra jelöltette viszont magát Fa Sándor. A megoldást Kiss László személye jelentheti, hiszen az ő elfogadottsága általánosnak mondható. Az egyesületek többségével különösen jó kapcsolatot ápol, minthogy évekig ő volt az MLSZ fővárosi képzési instruktora. Személye integrálhatja a szavazókat, akik jelen állás szerint egy harmadik jelöltre, Kovács Attilára is leadhatják a voksukat, bár sokan úgy vélik, hogy a volt MLSZ-elnök csekély támogatottsága miatt végül visszalép a megméretéstől.
Legfrissebb hírek

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
15 perce

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
34 perce

(T)örök emlék: dokumentumfilm a vb-kijutás történetéről

Kosárlabda
38 perce

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
41 perce

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
45 perce

Két magyar bronzérem a varsói birkózóversenyen

Birkózás
46 perce

Edzőt váltott Molnár Ádin csapata

Minden más foci
1 órája