Jöttek, láttak, és megint győztek

„A jobb térdem rendbe jött, de rám tört az allergia, asztmatikus köhögési rohamaim vannak, képtelen vagyok játszani, bármennyire is szeretnék” – kesergett Fegyverneky Zsófia, a MiZo Pécs szépreményű fiatal hátvédje, miközben társnői bemelegítettek az Egyesült Államok elleni mérkőzésre. Mi több – mintegy igazolván, hogy nem a levegőbe beszél – legalább fél percig fulladozott, de annyira, hogy az ember legszívesebben orvosért kiáltott volna. Így tehát tovább gyengült az amúgy sem bivalyerős magyar együttes, amelyben Iványi Dalma sem volt teljes értékű harcos.

Habár Anne Donovan „head coach” is panaszkodott egy sort, csakhogy szó ne érje a ház elejét: „Kevesen vagyunk, mindössze kilenc játékost tudtam mozgósítani, rengetegen érdekeltek az európai kupák végküzdelmeiben. Hirtelenében csak a vilniusi Katie Douglast, a brnói DeLisha Miltont, vagy a moszkvai Lisa Leslie-t említeném. Mondeville-ben nem játszottunk valami fényesen, tizenhat tizenhatig egál volt a meccs, a hajrában viszont sikerült felpörgetnünk a játékot. A magyarokról semmit sem tudok, eltekintve a négy soproni játékostól, akik ugye már pályára léptek ellenünk március hatodikán.”

Ilyen előzmények után dobta fel a labdát Valovics István játékvezető, és ami a második negyed második percéig történt, felért egy fantasztikus filmmel. Tudniillik 19–15-re, sőt még 21–20-ra is vezettünk, leginkább Papp Krisztina bámulatos dobóteljesítményének köszönhetően. A BSE centere 11 pontot szerzett ebben a periódusban, tőle nem is annyira szokatlanul még egy tripla is bekerült általa a közösbe, ám aztán Donovan edzőnő ráncba szedte az övéit, és 21–20 után 21 megválaszolatlan amerikai pont született. 21–41-nél, amikor végre mód nyílt a veszteségek számbavételére, természetesen már eldőlt a meccs sorsa, de a vendégek ezután sem lassítottak a tempón. Persze hogy nem, amikor a fiataloknak – Nicole Ohldének, Kristin Haynie-nek, Kendra Weckernek és Alana Beardnek – a világbajnoki csapatba kerülés és ezzel összhangban a borítékolható vb-aranyérem a tét.

S a mieinknek? Nyilván a felkészülés a fél év múlva esedékes Eb-selejtezőkre. A csapatba kerülést túlzás lenne említeni, ugyanis mifelénk fordított világ járja: ahelyett, hogy egymást „ölnék” a játékosok a válogatottbeli fellépésekért, úgy kell összefogdosni őket lasszóval. A legtöbb klubnál az ügyvezető nagyítóval vizslatja, vajon a rivális elengedi-e válogatottjait a keretbe, és ha nem, akkor ő is „beint” Sterbenz Tamás szövetségi kapitánynak. Vagy ha nem, akkor is folyton ott lóg a levegőben egy-egy megmagyarázhatatlan, a legváratlanabb pillanatban bekövetkező „sérülés” veszélye...

A 32. percre 26 pontosra duzzadt a különbség (47–73). A vége felé már egyik oldalon sem ügyeltek túlzottan a védekezésre, így főleg Englert Orsolya és Kajdacsi Judit ügyes kosaraival a házigazda is tapsra ragadtatta a győri Egyetemi Sportcsarnokot csaknem teljesen megtöltő 2000 nézőt. Az utolsó percek szinte karneváli hangulatban peregtek, a helyszíni műsorközlő – Fűzy András, a helyi NB I-es női együttes elöljárója – parádés hangulatot varázsolt a terembe. A vége 67–93 lett, azaz a várakozásnak megfelelő, de mégsem kiütéses amerikai győzelem.

Mestermérleg
Amire kíváncsiak voltunk, azt most megtudtuk: hogyan játszanak az amerikai kosarasok. Testközelből érezhettük, milyen kemények, óriási erőfeszítések árán sikerült egyetlen támadólepattanót szereznünk... Egyébként elégedett vagyok a mérkőzéssel, sok ilyenre lenne szükségünk.
Sterbenz Tamás, a magyarok szövetségi kapitánya

A második és a harmadik negyedben mutatott teljesítményünkkel maximálisan elégedett vagyok, nekem azonban az a filozófiám, hogy az utolsó játékrészt kell megnyomni, és ez most nem sikerült, ekkor sok pontot kaptunk. Folyton változik a keretünk, nem lesz könnyű összeállítani a világbajnoki csapatot.

---- S ---- &