Ronaldónak nem megy

CSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZSCSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2006.03.13. 02:41
Címkék
Könnyen elképzelhető, hogy a Real Madrid és a Valencia orra előtt elment az utolsó vonat, amely esetleg még beérhetné a fénysebességgel robogó Barcelonát. A két üldöző találkozója pocsék kilencven percet hozott, gólt viszont egyet sem, pedig Ronaldo az utolsó percben még tizenegyest is rúghatott.
A padlón lévô Ronaldo elfogadta Santiago Canizares jobbját
A padlón lévô Ronaldo elfogadta Santiago Canizares jobbját
Getty Images
A padlón lévô Ronaldo elfogadta Santiago Canizares jobbját
A padlón lévô Ronaldo elfogadta Santiago Canizares jobbját
A padlón lévô Ronaldo elfogadta Santiago Canizares jobbját
Getty Images
A padlón lévô Ronaldo elfogadta Santiago Canizares jobbját
Hivatalosan azért készült nagy elánnal az egymás elleni rangadóra a listavezető Barcelona mögött egyaránt tízpontos hátrányban haladó Real Madrid és Valencia, mert egyik csapatnál sem mondtak még le a bajnoki címről. Igaz, ezt feltehetőleg senki sem gondolta komolyan, ám figyelembe véve, hogy a második hely automatikus BL-főtáblás jelenlétet ér, a találkozó minden szempontból fontosnak ígérkezett.

A két évvel ezelőtti, madridi terrortámadás 191 áldozatának emlékére gyászszünettel kezdődött az összecsapás a Mestallában (miként a forduló minden helyszínén), ahol a királyi gárda a legújabb trendnek megfelelően „spanyolosított” kezdőcsapattal (Casillas – Míchel Salgado, Sergio Ramos, Mejía, Raúl Bravo – Diogo, Guti, Cicinho, Zidane – Júlio Baptista, Raúl) kezdett. Úgy tűnt, az alaposan felforgatott kezdő tizenegy tagjai akkor látták egymást első ízben, sok vizet ugyanis nem zavartak, no nem mintha a 15 bajnoki óta veretlen Valencia játékosai a frászt hozták volna a fővárosiakra.

Ami azt illeti, a legnagyobb ijedtséget Sergio Ramos okozta saját csapattársainak, amikor érthetetlen módon kézzel megfogta a labdát a tizenhatoson belül egy olyan esetnél, amikor csak ő hitte azt, hogy a játékvezető lefújta az akciót. Annyi igazsága lehet a válogatott védőnek, hogy előzőleg Mejía valóban szabálytalanul állította meg David Villát, viszont Mejuto González bíró – hibásan – továbbot intett, majd, még nagyobbat hibázva, kifelé ítélt szabadrúgást, miután Ramos kezezett.

„Megfogtam a labdát, mert sípszót hallottam, fogalmam sincs, honnan. Az ilyen helyzetekben mindig így cselekszem, vagy azért, hogy gyorsan elvégezhessük a szabadod, vagy azért, hogy az ellenfél ne végezhesse el gyorsan a szabadrúgást. Akkor esett le, hogy valami nincs rendben, amikor Casillas elvette tőlem a labdát, és megkérdezte, hogy megőrültem-e. Szerencsére nem lett belőle baj” – magyarázta a mérkőzés után némileg megkönnyebbülve Ramos.

A mérkőzésnek ezzel együtt nem a bekk volt a főszereplője, hanem a 62. percben beálló Ronaldo. A brazil – akivel kapcsolatban a fő témát már nem a góljai jelentik, hanem az, hogy elmegy a Realtól, vagy sem… – ezúttal sem brillírozott, viszont a nagy semmittevés ellenére majdnem hőssé avanzsált, ugyanis az utolsó percben összehozott egy tizenegyest, ugyanis Santiago Canizares buktatta. A majdnem viszont azt takarja, hogy ugyanő ki is hagyta a büntetőt, egészen pontosan olyan gyatrán lőtte meg a labdát, hogy az nem pattant ki a kapusról. Alapesetben ez megbocsátható bűn, Ronaldónak azonban sok van már a rovásán a Realnál, így egyre közelebb kerül ahhoz, hogy akkor is mennie kelljen, ha esetleg mégsem akarna.

„Őszintén szólva mi irányítottunk végig, és csak nekünk voltak lehetőségeink, de a hétközi BL-csata rányomta a bélyegét az erőnlétünkre. A játékosaim bebizonyították, hogy igazi profik, akik odaadással hajtanak a Real Madridért. Még rengeteg pont kiadó, ezért ambiciózusnak kell lennünk” – nyilatkozta López Caro, a Real edzője arról a meccsről, amelyről az As azt írta: „…mintha osztályozót játszottak volna a felek”.

PRIMERA DIVISIÓN, 27. forduló
Valencia–Real Madrid 0–0
Deportivo–Real Sociedad 0–1 (Garitano 45.)
Espanyol–Celta Vigo 2–0 (Tamudo 12., Fredson 38.)
Betis–Málaga 1–1 (Rivas 20., ill. Hidalgo 72.)
Zaragoza–Getafe 1–2 (D. Milito 32., ill. Paunovics 38., 59.)
Athletic Bilbao–Cádiz 1–0 (Tiko 92. – 11-esből)
Alavés–Sevilla 2–1 (Nené 24., Bodipo 46., ill. Saviola 10.)
Atlético Madrid–Santander 2–1 (Fernando Torres 64. – 11-esből, Pablo Ibánez 73., ill. Damiá 70.)
Mallorca–Villarreal 1–1 (Pereyra 1., ill. José Mari 22.)

Következő forduló. Március 18-19.: Santander–Valencia, Real Madrid–Betis, Málaga– Zaragoza, Getafe–Deportivo, Real Sociedad–Barcelona, Celta Vigo–Athletic Bilbao, Cádiz–Alavés, Sevilla–Mallorca, Villarreal–Atlético Madrid, Espanyol– Osasuna

SOROZATOK
Veretlenség 16 (Valencia). Nyeretlenség: 5 (Málaga). Győzelem: 3 (Barcelona). Döntetlen: 3 (Valencia). Vereség: 2 (Deportivo)

GÓLSTATISZTIKA
Idény: 676. Meccsátlag: 2.51. A forduló meccsátlaga: 1.88
Góllövőlista: Eto’o (Barcelona) 19, David Villa (Valencia) 15, Ronaldinho (Barcelona) 14, Diego Milito (Zaragoza) 13

Távirati stílusban
A meglepetések fordulójában fontos, de pirruszi győzelmet aratott az Alavés a Sevilla ellen. A vitoriai kiscsapatból két játékost kiállítottak, további három pedig megkapta az ötödik sárgáját, így rájuk nem számíthat Dimitry Piterman edző-tulajdonos a következő fordulóban, a Cádiz ellen esedékes kiesési rangadón.

Négy egymást követő vereség után sikerült ismét nyernie a Real Sociedadnak, amely így is közel van kieső zónához. Mostani ellenfele, az ebben a szezonban mindössze négy hazai sikert számláló Deportivo sincs túl jó passzban: zsinórban második vereségét könyvelhette el, amivel nem került közelebb az európai porondhoz.

Akár skizofrénnek is diagnosztizálhatnánk az Espanyol gárdáját, ugyanis a kék-fehérek teljesítménye ebben az idényben szélsőséges kilengéseket mutat. Az egy héttel ezelőtti, Cádiz elleni botrányosan rossz produkció után Miguel Angel Lotina fiai ezúttal esélyt sem hagytak a BL-re törő Celta Vigónak.

Nem ingatta meg a Real Madrid elleni vereség az Atlético Madridot: a városi rivális elleni derbi előtt zsinórban hatszor nyerő piros-fehérek ismét győztek, ezúttal a jobb sorsra érdemes Santandert fektették két vállra. ---- Bánhat bármilyen jól a labdával, lehet a világ legjobb játékosa – igaz, mostanában nem éppen ezért kerül be a híradásokba –, a szavak emberének mégsem őt választanánk meg. Ronaldo a Valencia elleni ütközet után állt a mikrofonok elé, de a mindenki számára egyértelmű tényeken kívül nem tudott újat mondani. Lehet, hogy már nem is akart…

– A Madrid fölényben játszott, miért nem tudott győzni?
– Valóban, fontos mérkőzést hagytunk kicsúszni a kezünk közül – sopánkodott Ronaldo. – A dolgok nem igazán mennek jól sem a csapatnak, sem nekem, de biztos vagyok benne, hogy akaraterővel és munkával sikerül kimásznunk a gödörből.

– A kihagyott tizenegyesről mit tud mondani? Ön hibázott, vagy Canizares mentett?
– Canizares remekül érezte a labdát, de az is igaz, hogy én meg borzalmasan rúgtam. Persze csak az ronthat, aki vállalja a rizikót.

– A Real Madrid újabb két pontot hullajtott el, és még jobban lemaradhat a Barcelona mögött. Miként látja csapata helyzetét?
– Két pontot ugyan elvesztettünk ezen a mérkőzésen, de nem szabad feladnunk, előre kell néznünk, és mindent meg kell tennünk azért, hogy legközelebb ne érjen minket ilyen kellemetlen meglepetés. Úgy érzem, mindent megtettünk a győzelemért, a csapat jól játszott. Nagyon fontos lett volna a győzelem, de amikor nincsenek rendben a dolgok, jó eredményeket is nehezebb elérni. Javulnunk kell, nekem pedig ismét gólokat kellene szereznem.

– Nem aggódik a gólképtelensége miatt?
– Csak a magam erejéből tudok kikerülni a hullámvölgyből. Az edző még nem mondta, hogy végleg kikerültem volna a kezdőből, persze a döntéseit nem köteles megmagyarázni a játékosainak. Továbbra is harcolok a csapatba kerülésért, az újabb gólokért és a sikerekért. Életemben nem kaptam semmit ajándékba, de még könnyen sem igazán. Csak rajtam múlik, hogy elmozduljak a holtpontról, ha kell, megfeszülök. Nem aggódom a velem kapcsolatos rosszindulatú pletykák miatt, csak a csapatom és a saját sorsom érdekel. Jól kell játszani, és vissza kell térni a győzelmek útjára, ennyi. ---- Ronaldo mostanában mintha be lenne oltva gól ellen, a csatár egyszerűen képtelen bevenni az ellenfelek kapuját. Igaz, a március elsejei FIFA-játéknapon az ő neve került az eredményjelzőre az Oroszország–Brazília (0–1) mérkőzésen, de ahhoz a találathoz nem volt sok köze (a labda irányt változtatott rajta), a Real Madridban pedig zsinórban az ötödik mérkőzésén maradt gól nélkül. Legutóbb a Zaragoza elleni kupavisszavágón (február 14.) rezgette meg a hálót, a bajnokságban pedig utoljára az Espanyol legyőzésében (február 4.) vett aktívan részt. Mindkét meccsen 4–0-ra nyert a Real, azaz a brazil csak kiegészítő ember volt a sikerben. Mérkőzést eldöntő gólt tavaly december elején, a Getafe ellen (1–0) jegyzett. Egy meccsen két gólt október 15-én, az Atlético Madrid (3–0) ellen szerzett legutóbb (az egyiket tizenegyesből), míg két akciógólt szeptember 15-én, az Alavés (3–0) ellen ért el.
Ronaldo számokban (Real Madrid)
TornaMeccsekPályánGólok
számatöltött száma
Primera División18150910
Király-kupa 2 190 1
Bajnokok Ligája 2 193 0
Összesen:22189211
A statisztikába a sérülések miatti hosszabbítások perceit is beszámítottuk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik