Ronaldinho nemet mondana

CSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZSCSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZS
2006.03.06. 00:09
Címkék
A jelek szerint jót tett Ronaldinhónak, hogy nem utazott el Moszkvába a brazil válogatottal, kisebb sérülését kiheverve ugyanis a Depor ellen újfent aranylabdás produkcióval vezette győzelemre a Barcelonát. Emellett még a katalán szurkolókat is megnyugtatta, kijelentve: nem hajlandó a Chelsea-ben futballozni.
A listavezető Barcelona a kisebb sérülésből felépülő Ronaldinho vezetésével, ha nem is könnyen, de legyőzte a mindenkire veszélyes Deportivót.A brazil zseni már a második percben bevette José Molina kapuját szabadrúgásból, amelyre ugyan a Depor két fejes góllal válaszolt (a második találatot jegyző Jorge Andrade köszönetet mondhat az elalvó védelemnek, illetve a nagyon kényelmes Víctor Valdés kapusnak), viszont Ronaldinho még az első játékrészben Henrik Larsson fejére varázsolta a labdát – ebből született meg az egyenlítő gól –, majd a második félidőben, szögletet követően az egész meccset tulajdonképpen végigalibiző Samuel Eto’ót is kihagyhatatlan helyzetbe hozta.A krónikába sajnos egy súlyos sérülés is bekerült: nem sokkal a harmadik barcelonai találat előtt Jorge Andrade összecsúszott a kapusával, és ínszalagszakadást szenvedett. A portugál középső védőt vasárnap Barcelonában megműtötték, ám a szezon további küzdelmeiről és ami még fájdalmasabb, a nyári világbajnokságról le kell mondania, felépülése ugyanis legalább fél évet vesz igénybe.„Több szempontból is tanulságos mérkőzést játszottunk. Először kiváló figyelmeztetés volt a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-csata előtt, hogy előnyünk birtokában ne legyünk túl kényelmesek. Másrészt a britek erősek fejjátékban, és nem lenne nyerő, ha kedden ugyanolyan hibákat követnénk el ellenük, amilyenekből most gólokat kaptunk” – mutatott rá a bajnoki találkozó tanulságaira Frank Rijkaard, a Barca edzője.Apropó, Chelsea! Nem újdonság, hogy a londoniak szeretnék megszerezni Ronaldinhót, a támadó azonban nyíltan és bárdolatlanul visszautasította Roman Abramovics klubjának közeledését. „Tudom, hogy a Chelsea szerződtetni szeretne, de olyan csapatról van szó, amelyben nem kívánok játszani. Legutóbb is, a Bajnokok Ligája-találkozónkon már akkor rugdostak, amikor még nem is volt nálam a labda, ebből a mentalitásból pedig nem kérek. Arról nem is beszélve, hogy a Chelsea-játékosok faragása miatt nem tudtam pályára lépni a válogatottban az oroszok elleni meccsen. A londoniak játékstílusa nem nekem való, ezért ha megkeresnek, azt fogom mondani: köszönöm, de nem kérek belőletek” – jelentette ki Ronaldinho a News of the World című bulvárlapnak.
Legfrissebb hírek

Ökölvívó Eb: Kukhta Vladislava bejutott a nyolc közé Szófiában

Ökölvívás
2 perce

NEMZETEK LIGÁJA 2026–2027

Minden más foci
13 perce

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
23 perce

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
28 perce

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
47 perce

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
1 órája

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
1 órája