Ágyúval, de nem verébre

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2006.02.11. 03:19
Címkék
Rangadómentes lesz a 26. forduló a Premier League-ben, bár az Arsenal játékosai számára felér egy derbivel a Bolton Wanderers elleni hazai mérkőzés. Nem mintha az aktuális riválissal szemben különleges ellenszenvet táplálnának, pusztán arról van szó, hogy a Bolton jó úton halad a mumussá válás felé – az Arsenalnak pedig a jelenlegi helyzetében égető szüksége van az önbizalomnövelő győzelmekre.
Sam Allardyce tanítványai ebben a szezonban már kétszer babráltak ki az Arsenallal. December elején 2–0-ra megverték a bajnokságban – ez az eredmény az „ágyúsok” tízmeccses sorozatának vetett véget, egyszersmind első felvonása volt egy ötmérkőzéses nyeretlenségi szériának, vagyis bízvást állíthatjuk, Henryék idénye ekkor kezdett tönkremenni. Manapság ott tartanak, hogy csak a Bajnokok Ligájában van esélyük a szurkolók kárpótlására – ehhez elsősorban a Real Madridon kellene túllépniük –, mivel az FA-kupától azóta éppen a Bolton búcsúztatta el őket.

Igaz, e két kellemetlen eredmény egyaránt a Reebok-stadionban született meg (akárcsak az előző szezon 1–0-s Bolton-sikere), szombaton pedig a Highbury lesz a helyszín. Az viszont figyelemre méltó körülmény, hogy a feleket a szokásosnál jóval kisebb távolság választja el egymástól: mindössze két pont és ugyananynyi hely, ráadásul a Wanderers eggyel kevesebb találkozót játszott eddig. Nem szólva arról, hogy a klub különgépet küldött az Afrikai Nemzetek Kupája csütörtöki kisdöntőjében érdekelt játékosaiért, így a szenegáli El-Hadji Diouf és Abdoulaye Faye, illetve a nigériai Jay-Jay Okocha – a már korábban visszatért marokkói Rahdi Dzsaidival egyetemben – akár pályára léphet Londonban. A házigazdáknál ezzel szemben továbbra is sok a hiányzó, az is előfordulhat, hogy a 16 éves Theo Walcott kezdeni fog.
A listavezető Chelsea a Middlesbrough vendége lesz, a Manchester United a Portsmouthhoz utazik, a gödörben lévő Liverpool pedig a Wigannél vizitál. Idegenben játszik Gera Zoltán együttese is: a West Bromwichnak a Fulham pályáján kell majd helytállnia.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
1 perce

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
12 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
23 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
49 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
53 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
57 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
1 órája