Egyelőre elkerülte a kínaiakat

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2006.02.04. 01:42
Címkék
Tóth Krisztina személyében egyetlen magyar résztvevője lesz az esztendő egyik legrangosabb kontinentális eseményének, az Európa Top 12 versenynek, amelynek szombaton és vasárnap Koppenhága ad otthont.
A jelenlegi legjobb magyar asztaliteniszező pályafutása során már sok nagy versenyt megnyert, ám az Európa Top 12 aranyérme még hiányzik a gyűjteményéből.Pokolian kemény versenyről van szó, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy már több Európa-bajnoki cím birtokosa volt Tóth Krisztina, amikor az Európa Top 12-n még éremközelbe sem tudott kerülni. Három évvel ezelőtt megtört a jég, Saarbrückenben felkapaszkodott a dobogó harmadik fokára, tavaly pedig még ehhez képest is sikerült egyet előre lépnie.„Tényleg jó lenne már végre nyerni, de én az ezüstéremmel is boldog voltam – mondta az ötszörös Európa-bajnoknő, aki idén negyedik kiemeltként állhat asztalhoz. – Persze ez nem jelenti azt, hogy megelégedtem volna, most ismét az arany reményében vágok neki a versenynek. Nem lesz könnyű, ezzel tisztában vagyok, ugyanis talán ez a mostani lesz minden idők legerősebb Európa Top 12 mezőnye.”Nos, mielőtt bárki elfogultsággal, netán túlzással vádolná Tóth Krisztinát, érdemes átvilágítani a mezőnyt, amely a december eleji világranglista 12 legjobb európai asztaliteniszezőjéből áll össze. Annál is inkább, mert kiderül, a tucatnyi indulóból öt (!) kínai születésű, s csak azért nem hat, mert a luxemburgi színekben versenyző Ni Xialian lemondta a részvételt. Ott lesz viszont az osztrák Liu Jia, a holland Li Jiao, a német Jie Schöpp és Wu Jiaduo, valamint a a spanyol Shen Yanfei, vagyis nagyon össze kell kapnia magát annak a született európainak, aki eléjük akar kerülni. „Egyre több honosított ázsiai játszik Európában, és ez rendkívül megnehezíti a dolgunkat” – jegyezte meg némi keserűséggel a hangjában a német TV Busenbachnál légióskodó Tóth Krisztina. S nem véletlenül: az Európa Top 12-t eddig már öt alkalommal nyerte meg kínai születésű asztaliteniszező, sőt Liu Jia személyében az Európa-bajnoki cím védője sem született európai…Ettől függetlenül attól nem kell tartanunk, hogy az ezen a versenyen szerzett aranyérmek örökranglistáján veszélybe kerülne a magyar nők első helye, hiszen az eddigi kilenc első hellyel (Kisházi Beatrix négyszer, Bátorfi Csilla háromszor – legutóbb 2001-ben – Szabó Gabriella és Wirth Gabriella pedig egyszer-egyszer diadalmaskodott) magasan vezetnek a hat elsőséget begyűjtő németek előtt. S ha ehhez hozzátesszük, hogy a férfiak – ahol egyébként már régóta nincs magyar induló – örökranglistáján a svédek mögött a második helyen állnak a magyarok (Jónyer István két, Klampár Tibor és Gergely Gábor egy-egy aranyérmet szerzett), akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük, bármennyire nehéz versenyről van szó, az Európa Top 12 fekszik a magyaroknak.Most már csak az kellene, hogy ez Tóth Krisztinára is igaz legyen. Már csak azért is, mert a péntek esti sorsolás után nem lehet oka a panaszra: a B-csoportban a német Nicole Struse és az olasz Nicoletta Stefanova lesz az ellenfele – a csoport első két helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe –, első nekifutásra tehát elkerülte a kínai születésű ellenfeleket.Ezt jó jelnek is tekinthetjük.
Legfrissebb hírek

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
12 perce

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
16 perce

A negyedik percben büntetőt hibázott a Kisvárda a Ferencváros elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
16 perce

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
32 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
45 perce

Női röplabda: a Veszprém otthonában győzött a Vasas

Röplabda
53 perce

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
59 perce

Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

Tenisz
1 órája