Szöllősi Szabolcs szép szériái

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2006.02.03. 02:39
Címkék
Megismétlődött az egy hete, a sprint országos bajnokságon született végeredmény, hiszen a négytávú összetettet is Szöllősi Szabolcs és Fecskés Orsolya nyerte meg a Városligeti Műjégpályán. Szöllősi megvédte tavaly kiharcolt címét, míg Fecskés első felnőtt összetett aranyát ünnepelhette. Egy éve Tóth Ágota győzött, ő ezúttal nem indult.
A nőknél egyébként az OGYSE versenyzője kétséget sem hagyott afelől, hogy őt illeti meg az elsőség, hiszen a szerdai, két számban való győzelem után csütörtökön sem engedett senkit maga elé. Olyannyira, hogy 5000 méteren majdnem félperces előnnyel ért célba. Rajta kívül ugyancsak kiemelést érdemel a mindössze 13 éves Kótai Alexandra, aki a sprint ob-n szerzett ezüstje után ismét a dobogóra állhatott. Igaz, ezúttal a harmadik fokára, a másodikat Szöllősi Boglárka foglalta el.A férfiaknál sem volt nagy ,,helyezkedés”, Szöllősi szintén minden részgyőzelmet besöpört. S hogy a Kóti testvérek mégse maradjanak ezüst nélkül, arról most Gábor gondoskodott, aki ha kevesebb mint egy ponttal is, de megelőzte Gémesi Balázst.NÉGYTÁVÚ ÖSSZETETT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, VÁROSLIGETI MŰJÉGPÁLYA
Férfiak. 1500 m: 1. Szöllősi Szabolcs (Jászberény) 2:07.82, 2. Kóti G. (BKDSE) 2:10.03, 3. Gémesi B. (Jászberény) 2:11.00. 5000 m: 1. Szöllősi Szabolcs 7:56.58, 2. Györgyi (BKDSE) 8:06.09, 3. Kóti G. 8:09.08. Az összetett végeredménye (4 szám alapján). Bajnok: Szöllősi Szabolcs (Jászberény, edző: Merényi József) 176.815, 2. Kóti Gábor (BKDSE) 182.558, 3. Gémesi Balázs (Jászberény) 183.262, 4. Györgyi Z. (BKDSE) 183.719, 5. Svitelj D. (KDE Szeged) 200.470, 6. Frodelius R. (MTK) 202.688
Nők. 1000 m: 1. Fecskés Orsolya (OGYSE) 1:26.92, 2. Szöllősi B. (Jászberény) 1:40.39, 3. Kóti A. (BKDSE) 1:44.00. 3000 m: 1. Fecskés Orsolya 5:02.62, 2. Szöllősi B. 5:29.11, 3. Kóti A. 5:52.36.
Az összetett végeredménye (4 szám alapján). B: Fecskés Orsolya (OGYSE, e: Merényi József) 182.837, 2. Szöllősi Boglárka (Jászberény) 205.594, 3. Kóti Alexandra (BKDSE) 215.460, 4. Ujvári Zs. (BKDSE) 234.770
Legfrissebb hírek

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
16 perce

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
7 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
8 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
8 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik