Hajrá, Roma, hajrá, Dani!

– Gratulálok!
– Most éppen mihez? – kérdez vissza Gyurta Dániel.
– Juventus–Roma kettő három. Gondolom, így már érti.
– Egyre jobbak vagyunk! Előtte az Udinesét győztük le, s remélem, vasárnap a Livornót is „lerendezzük” Rómában. De mondok jobbat, írja csak le nyugodtan: az argentinok nyerik meg a labdarúgó-világbajnokságot.
– Mire alapoz?
– Ôk a kedvenceim.

– Aha.
– De tényleg ez a megérzésem, vagy ők, vagy a németek lesznek a világbajnokok.

– Úszásban pedig tavaly Montrealban Brendan Hansen nyert mellen. És nem Gyurta.
– Látom, a focit csak azért hozta szóba, hogy aztán visszarángasson a földre.
– Miért, padlón van?
– Nem. Bár kétségtelen, tavaly nyáron pocsékul éreztem magam.

– Csak hogy mindenki értse: a gyenge formája miatt lemondta a világbajnoki részvételt.
– Igen, úgy érzem, ezt kellett tennem. Ugyanakkor fájdalmas volt, hiszen nem így terveztem. Szerencsére a szüleim és az edzőm, Széles Sándor támogatott, biztatott, és már én is elhiszem, hogy van visszaút a csúcsra.

Az úszás miatt még barátnője sincs

– Most éppen Sierra Nevadában üldögél egy elegáns szálloda kétszáztizenkettes szobájában. Mit csinál ott?
– Magaslati edzőtáborban vagyok a válogatottal. Ha még nem mondtam volna: minden vágyam, hogy a budapesti Európa-bajnokságon ott legyek a csúcson.
– Ideje lenne.
– Sokat gondolkoztam azon, törvény-szerű volt-e az a holtpont, amely az athéni olimpiai ezüst után jött. És arra jutottam, hogy igen. Tizenkét évesen két perc húsz másodpercen belül úsztam kétszáz méter mellen, tizenöt évesen pedig két perc tízet. Hatalmas fejlődés. Igazán tavaly év elején éreztem, hogy gondok vannak.

– Lelkiek vagy szakmaiak?
– Mindkettő. Korábban mindig azt mondták rám, céltudatos gyerek, tudja, mit akar, érettebb a koránál. Tavaly nem nagyon tudtam, mit akarok. Pontosabban: szerettem volna jól úszni, de valahogy az edzéseken nem tettem oda magam százszázalékosan.
– Erre mondták, nem is könnyű, amikor az uszoda előterében tinilányok hada várta…
– Megesett, s azt sem tagadom, az athéni ezüstérem sokat ért a lányoknál. Volt is barátnőm, több is, de ez a múlt.
– Miért, most nincs senki?
– Nincs, mindent az úszásnak rendelek alá.
– Ha most megírjuk, Gyurta Dani facér, lehet, hogy ismét elszabadul a pokol.
– Felesleges, minden kizárok az életemből, ami az úszás kárára mehet. Éppen ezért a közszereplést is kerülöm.

– Miért, hívják?
– Igen, a kereskedelmi televíziók rendszeresen. De udvariasan visszautasítom a megkeresést. Majd nyáron, az Európa-bajnokság után.

– A kérdés már csak az, hívják-e.
– Arra gondol, hogy lesz-e eredményem?

– Pontosan.
– Szeretném megdönteni az egyéni csúcsomat, hogy aztán ez mire lesz elég, ma még nem tudom.

– Az a gyanúm, aranyra, hiszen az athéni 2:10.75 még most is különleges eredmény. Gyakran jut eszébe az olimpia?
– Persze, abból táplálkozom. Fantasztikus volt!

Az érdekemberek is távoztak a sikerekkel

– Az viszont furcsa lehetett, hogy amíg tavaly decemberben Cseh Laciék Triesztben úsztak a rövid pályás Európa-bajnokságon, addig ön Lengyelországban egy utánpótlásversenyen indult.
– Biztosan tudja, a korom miatt nem lehettem ott Triesztben. De a kérdésre válaszolva: tényleg fura volt, hiszen saját korosztályomban úsztam, olyanok ellen, akik talán még sohasem indultak felnőttviadalon. Néztek is rám, sőt többen autogramot kértek. Hogy pontosan hol volt a verseny, azt ne kérdezze, vagy öt mássalhangzó van a nevében. Tudja mit, maradjunk abban, hogy Varsóban.

– Athén után ünnepelt hős volt, szerepet kapott a Barátok köztben, egyik nap a Fábry-show-ban poénkodott, a másik nap pedig valamelyik magazin címlapján pózolt. Mi az, ami a sikerrel együtt távozott az életéből?
– Az ismertségem a régi, változás azért van, akadt néhány ember, akikről kiderült, hogy nem barátok, csak haverok.
– Volt, aki bántotta azért, mert tavaly szinte semmilyen eredményt sem tudott felmutatni?
– Akadt egy-két újság, amely megtalált, aztán visszahallottam, hogy volt, aki egynyaras úszónak nevezett. Ezeknek az embereknek akarom bebizonyítani az Európa-bajnokságon, hogy képes vagyok még arra, amit Athénban elértem.

– Tegyük fel, nem nyer érmet az Európa-bajnokságon.
– Ne tegyük fel.
– De ha mégsem? Akkor mi lesz?
– Semmi, megyek tovább. Még tizenhét éves sem vagyok, van időm bőven.
– Mikor beszélt legutóbb az olimpiai bajnok Rózsa Norberttel?
– Elég régen, de miért kérdezi?
– Tudtommal ő a példaképe. Most lehet, hogy a példaképnek esne jól egy-két biztató szó.
– Hallottam, mi történt vele, hogy még a pszichiátriát is megjárta. Szörnyű, bár bennem továbbra is az a Rózsa Norbert él, akit kicsiként láttam edzeni a Komjádi uszodában. Ma is előttem van. Szegény Széchy Tamás bácsi volt az edzője, s a sydneyi olimpiára készültek. Hihetetlen, hogy mennyit dolgozott a sikerért.
– Lassan tizenhét éves, a jövőjére is gondolnia kell. Mi lesz a nagy Gyurta?
– Még nem tudom, egyelőre a gimnázium második osztályába járok.

Kaliforniába is hívták egyetemistának

– Az amerikai egyetemek még nem cserkészték be?
– Kaptam ajánlatokat, főleg az athéni olimpia után. Miamiból és Kaliforniából is kerestek. Azt válaszoltam, hogy még nem aktuális, hiszen csak most fejeztem be az általános iskolát… Nem mondom, meglepődtek.
– Lenne kedve Amerikához?
– Minden ide köt, a család, a barátok és az edzőm is.
– A Barátok köztöt nézi?
– Ha van időm, igen. Igaz, csak néhány epizódban szerepeltem, de két barátra is leltem. Ricsivel, bocsánat Galgóczy Gáspárral és Noémivel, vagyis Csifó Dorinával azóta is gyakran beszélünk. Kedvesek, aranyosak.

– Ha jól emlékszem, a sorozatban Gyurta Dani és Noémi között – hogy is fogalmazzak – izzott a levegő. Netán az életben is?
– Félreértett, én azt mondtam, barátra leltem, nem barátnőre.
– A külföldi úszók között is vannak barátai?
– Egyedül a világbajnoki ezüstérmes osztrák Maxim Podoprigorával tartottam a kapcsolatot. Négy éve Bécsben úsztam ellene, még tizenkét évesen. Akkor legyőzött. Egy évre rá viszont, ugyancsak az osztrák fővárosban, már én nyertem. Utána egyre kevesebb e-mail jött tőle.
– Látja, még nem is kérdeztem: a másik nagy argentin drukkerrel, Gangxta Zolee-val már találkozott?
– Igen, tavaly, egy sportáruház megnyitóján. Nagy arc, akkor is nyomta a vakert. Ahhoz képest, hogy még sohasem találkoztunk, odalépett hozzám, s már mondta is: mi van, Danikám, megyeget az úszás, megyeget? Nem mondtam neki, hogy éppen nem megyeget…