Jég dupla egységgel

SAL ENDRESAL ENDRE
Vágólapra másolva!
2006.01.28. 02:26
Címkék
A legenda szerint Svájcban, St. Moritzban víkendező brit turisták találták ki a bobozást. Még a múlt század elején… Azóta sok hó esett a svájci Alpokban, mára pedig már ott tartunk, hogy a bob itthon is slágertéma, főleg, hogy eldőlt: a torinói téli olimpián kettesben és négyesben is lesz magyar egység.
„Ez mi volt?” – kérdezte kissé ijedten, a fejét behúzva Gyulai István, a népszerű sportriporter, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára a bobpálya mellett álldogálva. „A fiad…” – jött a tömör válasz. Az érthetőség kedvéért a „mi volt?” pillanatában zúgott el százharminccal a bobpályán Gyulai Miklós és Frankl Nicholas… Aki ott volt, állítja: Gyulai abban a pillanatban bánta meg, hogy a fiát a bobozás közelébe engedte. Pedig két évvel korábban – az 1992-es, albertville-i téli olimpián – a kényelmes riporterállásban üldögélve éppen ő volt az (Frankl András társaságában), aki felvetette, ha Jamaicában és Ausztráliában boboznak, miért nincs magyar bobcsapat? Lett… Olyannyira, hogy két egység is ott lesz Torinóban – ilyenre sem volt még példa – kettesben Gyulai Márton, Pintér Bertalan duó, négyesben pedig Gyulai, Kürtösi Zsolt, Margl Tamás, Pintér vívta ki a részvételt (de a csapathoz sorolható a tartalék Horváth Gergely is). Ahol kötelező legyőzni a brazilokat

Robog a magyar négyes ? Torinóban is szárnyalni akarnak?
Robog a magyar négyes ? Torinóban is szárnyalni akarnak?
Robog a magyar négyes ? Torinóban is szárnyalni akarnak?

A magyar bobsport tehát lendületbe jött (a pályán sem árt…), és már Gyulai István is „beletörődött”, nem csupán a legnagyobb fiát, Miklóst, a kisebbiket, Mártont is „elragadta” a sportág. Olyannyira, hogy az utóbbi mindkét magyar egységben pilóta. Ha valaki azt gondolná, mindez egyszerűen ment, az téved, még pilótaiskolába is járt Ausztriában. Más kérdés, hogy a bobban senki se keressen kormányt, csupán két gumikötélre rögzített fogantyú segíti a vezetést. Gyulai Márton – és persze a többiek is – Torinóban nem a „siklottak még” kategóriába akarnak tartozni. Rögvest kijelenti, a brazilokat mindenképpen meg kell előzni a négyeseknél.

„A huszonhat egység közül a huszonötödik helyen kvalifikáltuk magunkat, ha előrébb végeznénk a horvátoknál, románoknál, szlovákoknál, új-zélandiaknál és braziloknál, akkor mi lennénk a legboldogabbak. A kettesek mezőnyében huszonnyolc páros indulhat, ott is jó lenne három-négy egységet magunk mögé utasítani” – mondta Gyulai Márton.

A brazilokat megelőznék, Jamaicát viszont nem tudják… Nem mintha az utóbbi olimpiákon nem így lett volna. Az ok: az olasz Fiat által temérdek pénzzel támogatott karibi egység nem kvalifikálta magát az olimpiára. Volt is nagy riadalom az autógyárnál, ám hiába a jól felépített médiakampány, a jamaicaiak csak nézőként lehetnek ott Olaszországban.

André Lange bobja 25 millió forintot ér

Felvetjük: árt vagy használ a sportág megítélésének, hogy az átlagos érdeklődő számára nem a német klasszis, André Lange, hanem a jamaicai kvartett a sportág emblematikus figurája? Az idősebb Gyulai fivér, Miklós válasza logikus:

„Miért ártana? Akit érdekel a sportág, tisztában van az erőviszonyokkal, a jamaicaiak viszont azokat is idecsábíthatják, akik csak felületes szemlélői a bobozásnak.”
De nézzük az anyagiakat. Az olimpiára kijutó kettes és négyes a Molnak köszönheti a hátteret. Nem kevés pénzről van szó, ám ha mondjuk a már említett német André Lange körülményeit nézzük… Lange külön, neki épített, 100 ezer eurót (25 millió forintot) érő bobbal dolgozik. Tökéletesen felszerelt kamionnal utazik a versenyekre, amelyben minden igényt kielégítő szerelőszoba található. Nem mellékesen 30 munkatársa segíti minden pillanatban. A magyar bobosok saját kisteherautóval mennek, segítő pedig nincs. De vehetjük a svájciakat is, ahol minden versenyen ott áll egy kamerás ember az összes kanyarban. Általában 20-25 videokamera elemzi azt, hogy milyen pályát megy a svájci versenyjármű.

Kétségtelen, költséges sportág. Ezért amerikai Világkupa-futamokra nem jut el magyar bob. Csak a szállítás csaknem tízmillió forintba kerülne… Néhány éve még mindenkinek a zsebébe kellett nyúlnia a külföldi utazásoknál, mára már viszont eljutottak odáig, hogy ne legyen ráfizetéses a bobozás. Arra a kérdésre, hogy mennyi pénz kellene ahhoz, hogy a magyar bobosok a németekkel, a svájciakkal is felvegyék a versenyt, rögtön rávágja Gyulai Márton:

„Rengeteg… De maradjunk évi százmillió forintnál. Ebből még arra is futná, hogy segítőink legyenek. Mindez azonban jelenleg illúzió. Mi már annak is örülünk, hogy végre nem kölcsönbobbal versenyzünk, a kettes és a négyes egyaránt a saját tulajdonunk. ”

A torinói pálya különösen nehéz

Torinóban amúgy meglehetősen nehéz jégcsatorna vár a résztvevőkre. Gyulai Márton természetesen fejből fújja, hogy milyen.

„Kilenc jobbos és tíz balos kanyar van benne. Nehéz pálya, ám remélem, megoldjuk a feladatot. A pilóta felelőssége hatalmas, én felelek a mögöttem ülők életéért.

Szerencsére eddig elkerültek bennünket a nagyobb balesetek, bízom benne, hogy Torinóban sem azért kerülünk majd képernyőre, mert felszántjuk a pályát.”

Gyulai István a hírek szerint ott lesz Torinóban, hogy a csapatvezető, amúgy a sporttévénél kommentátorkodó Gyulai Miklóssal együtt drukkoljanak Mártonnak és a két egységnek. Ha jól szerepelnek, talán ismét előfordul, ami egyszer már megesett Gyulai Istvánnal. Néhány éve – a soros téli olimpia után – a reptéri útlevél-ellenőrzésnél ugyanis (ritka kivétel) nem ismerték fel, sőt… A határőr a következőkkel fordult felé:

„Gyulai…, Gyulai… Csak nem rokona a bobos Gyulainak?”


Bobpálya: itthon soha?

Magyarországon nincs bobpálya, nagy a valószínűsége, hogy nem is lesz. A Gyulai fivérek szerény számításai szerint csak a pálya megépítése hárommilliárd forintba kerülne (műjég, 200 kilométer vezeték). És akkor még nem beszéltünk a tervezés költségeiről és a telek áráról. Ez utóbbi sem kevés, elég ha csak azt vesszük, hogy egy bobpálya hossza 1200 és 1700 méter közötti. És még nincs vége: temérdek pénzbe kerülne az üzemeltetés is. Szóval Gyulaiék optimista jóslata szerint: „Soha nem lesz magyar bobpálya.” ---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik