Magyarok: tízen túliak társasága

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
Vágólapra másolva!
2006.01.20. 01:30
Címkék
Sebestyén Júliának és Pavuk Viktóriának sem sikerült javítania a rövid program utáni helyezésén, végül egyikük sem jutott a legjobb tízbe a lyoni Európa-bajnokságon. Táncosaink megtartották pozíciójukat a pénteki kűrre.
Sebestyén Júliának a kûrje sem hozott megváltást
Sebestyén Júliának a kûrje sem hozott megváltást
Sebestyén Júliának a kûrje sem hozott megváltást
Sebestyén Júliának a kûrje sem hozott megváltást
Sebestyén Júliának a kûrje sem hozott megváltást
Sebestyén Júliának a kûrje sem hozott megváltást
A jégtáncosok originál programjának témája kifejezetten népszerű volt a közönség körében, érthetően, hiszen a latin kombináció jóvoltából egész délután remek zenét hallgathattak. A versenyzők is élvezték a feladatot, amely általában a cha-cha-cha, a rumba, a szamba, illetve a mambó "vegyítéséből" állt össze.

Míg a két magyar egység megtartotta a kötelező utáni helyét, azaz Hoffmann Nóra és Elek Attila a 13., a Nagy Zsuzsanna, Elek György kettős a 21. helyről várja a kűrt, addig az élen kissé átrendeződött a sorrend. A címvédő Tatjana Navka és Roman Kosztomarov a harmadik helyről ugorva az élre átvette a vezetést az ukrán Jelena Grusina, Ruszlan Goncsarov duótól, amit az idény végén valószínűleg profinak álló páros hölgy tagja egyszerűen csak így kommentált: "Nagy kő esett le ezzel a szívünkről."

A mezőny visszatérője, a Tango Romantica után még második litván Margarita Drobiazko és Povilas Vanagas előadását viszont ezúttal csak az ötödiknek látták a pontozók, összesítésben azonban továbbra is érmet érő pozícióban maradtak. Hogy mennyiben járult hozzá a bírák szigorához, hogy Drobiazko menet közben elhagyta meglazult karkötőjét, azt csak találgatni lehet… Mindenesetre a nagy hármas között végül csak a sorrend változott, igaz, a leginkább számító szabadon választott még jócskán összekuszálhatja a szálakat.

Az igazi izgalmak azonban csak ezután következtek, hiszen a nők már a dobogós helyekért küzdöttek. Ráadásul az orosz klasszis, Irina Szluckaja számára nem kisebb volt a tét, mint hogy örökre beírja magát a sportkrónikákba. Tudta, hogy amennyiben megvédi címét, a hölgyek közül egyedül ő dicsekedhet hét Európa-bajnoki címmel.

De haladjunk időrendben. Európa-bajnoknőnk, Sebestyén Júlia a második csoport első embereként korcsolyázott, és ezúttal sem sikerült megvalósítania, amit előre eltervezett. A hattriplás kűrből ugyanis egyedül a tripla Salchow–dupla toe-loop–dupla Rittberger kombináció sikerült hibátlanul, az összes többi ugrás "sántított". A szomorú lényeg: a háromfordulatos flipből, Lutzból, toe-loopból elesett, a dupla Axelt szimplára ugrotta, az újabb Lutzból és a Rittbergerből pedig két lábra érkezett. Ezek után csöppet sem meglepő, hogy a technikaihoz képest a második pontszáma – amely többek között az előadásmódot és a korcsolyázótudást is értékeli – 13 ponttal volt magasabb.

"Mentálisan kell összeszednem magam, mert a formámmal most sem volt semmi gond" – mondta szűkszavúan Sebestyén a kűrt követően. Egy biztos, ezt az Európa-bajnokságot jobb, ha gyorsan elfelejti, hiszen alig három hét, és Torinóban kezdődik a téli olimpia.

Na majd Pavuk Viktória megmutatja, gondoltuk, ám a decemberben bokasérüléssel küszködő versenyző sem fogott ki jó napot. A magabiztos hármas kombináció még tökéletesen sikerült, ám az ezt követő Rittbergerben elesett, ami elbizonytalanította – egy dupla flip és egy szimpla Axel lett az eredmény. A kűr második felére ugyan ismét kezdett magára találni, ám a pontozók szigorúan büntették a hibákat. Végül a 12. helyen zárt – négy pozíciót esett vissza –, míg Sebestyén a 14. lett.

Irina Szluckaja bezzeg magabiztos volt, csodálatos futásával könnyedén szerezte meg a hetedik aranyérmét. Mint ahogy honfitársa, Jelena Szokolova ezüstje sem került veszélybe, pedig az olaszok üdvöskéje, Carolina Kostner mindent megpróbált.

Pénteken a férfiak is bemutatkoznak, méghozzá a korábbi híresztelésekkel ellentétben a világ- és Európa-bajnok Jevgenyij Pljuscsenkóval a sorukban.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, LYON
Nők (24 induló). Európa-bajnok:Irina Szluckaja (Oroszország) 193.24, 2. Jelena Szokolova (Oroszország) 177.81, 3. Carolina Kostner (Olaszország) 172.45, 4. S. Meier (Svájc) 167.16, 5. J. Gedevanisvili (Grúzia) 153.27, 6. K. Korpi (Finnország) 146.37, …12. Pavuk Viktória (Magyarország) 126.88, …14. Sebestyén Júlia (Magyarország) 121.90
Jégtáncosok (22). Az állás az originál program után: 1. Tatjana Navka, Roman Kosztomarov (orosz) 99.00, 2. Grusina, Goncsarov (ukrán) 97.61, 3. Drobiazko, Vanagas (litván) 95.29, …13. Hoffmann Nóra, Elek Attila (magyar) 72.72, …21. Nagy Zsuzsanna, Elek György (magyar) 54.31
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik