Nekik édesanya, nekünk legenda

SAL ENDRESAL ENDRE
Vágólapra másolva!
2006.01.18. 00:51
Címkék
Egerszegi Krisztina. Uralkodott 1988 és 1996 között, majd a kevesek egyikeként önként mondott le a trónról. Ötszörös olimpiai bajnok. Csak azért ennyi, mert a civil életet választotta. Férjhez ment, három csodás gyermeket szült, ám a lezárt úszós fejezet időről időre visszaköszön. Kedden például Lausanne-ba volt hivatalos, ahol Jacques Rogge NOB-elnök különdíját vehette át.
Rohan az idô, lassan tíz éve, hogy Egerszegi Krisztina búcsút intett az úszásnak
Rohan az idô, lassan tíz éve, hogy Egerszegi Krisztina búcsút intett az úszásnak
Rohan az idô, lassan tíz éve, hogy Egerszegi Krisztina búcsút intett az úszásnak
Rohan az idô, lassan tíz éve, hogy Egerszegi Krisztina búcsút intett az úszásnak
Rohan az idô, lassan tíz éve, hogy Egerszegi Krisztina búcsút intett az úszásnak
Rohan az idô, lassan tíz éve, hogy Egerszegi Krisztina búcsút intett az úszásnak

Azt mondja, tíz éve… Mármint ennyi ideje repült legutóbb közösen egykori edzőjével, Kiss Lászlóval. Kedden ismét együtt mentek, Kamuti Jenő MOB-főtitkár társaságában utaztak Lausanne-ba. Ott pedig Jacques Rogge, a NOB elnöke várt Krisztinára, hogy ha utólag is, de átadhassa neki az elnöki különdíjat. Nem most akarta, hanem tavaly ősszel, a Nemzeti Színházban, a 110 éves MOB ünnepségén. Nem tehette meg. Az ok banális: Krisztina nem kapott meghívót…
"Akkor visszahallottam, biztosan azért nem mentem el az ünnepségre, mert az egyik gyermekem megbetegedett. Nem esett jól, hiszen tényleg nem érkezett meghívó. De hagyjuk is ezt, sokkal fontosabb, hogy most végre személyesen is találkozhattam Rogge elnök úrral. Különleges ember, nagy megtiszteltetés, hogy kitüntetett"– mondja Krisztina.

Egerszegi Krisztina

Született: 1974. augusztus 16., Budapest
Edzői: Kiss Miklós (1981–82), Turi György (1982–86), Kiss László (1986–96)
Klubja: Bp. Spartacus (1981–96)
Legjobb eredményei: 5x olimpiai bajnok (200 m hát, 1988; 100 m hát, 200 m hát, 400 m vegyes, 1992; 200 m hát, 1996), olimpiai 2. (100 m hát, 1988), olimpiai 3. (400 m vegyes, 1996); 2x világbajnok (100 m hát, 200 m hát, 1991), vb-2. (200 m hát, 1994), vb-5. (100 m hát, 1994); 9x Európa-bajnok (100 m hát, 200 m hát, 400 m vegyes, 1991; 100 m hát, 200 m hát, 200 m pillangó, 400 m vegyes, 1993; 200 m hát, 400 m vegyes, 1995), 4x Eb-2. (100 m hát, 200 m hát, 400 m vegyes, 1989; 4x100 m vegyes váltó, 1995), Eb-4. (200 m hát, 1987); Jóakarat Játékok-1. (200 m hát, 1990), Jóakarat játékok-2. (100 m hát, 1990); 7x ifjúsági Európa-bajnok (100 m hát, 200 m hát, 200 m vegyes, 1988; 100 m hát, 200 m hát, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 1989), ifjúsági Eb-2. (200 m pillangó, 1989); 97x magyar bajnok; világcsúcstartó (200 m hát, 2:06.62)
Még kifelé menet a repülőn sokat beszélgettek. Volt miről. Például a három csöppségről, Egerszegi Krisztina gyermekeiről. Az öt és fél éves Bálint, a négyéves Barnabás és a kétéves Zille nem örült annak, hogy a mama külföldre utazik. Nem, bár elmagyarázták nekik, anyát egy fontos bácsi fogadja, hogy átadjon neki egy csillogó kitüntetést. Pici lány, Egérke, Egér, Krisztina királynő… Öt olimpiai arany, két világbajnoki cím, kilenc Európa-bajnoki arany. Súlyra is tetemes mennyiség. Háromszor választották meg a világ legjobb női úszójának, az "Évszázad magyarja" szavazáson harmadik lett, lapunk pedig az "Évszázad legjobb női sportolójának" választotta meg. Megkapta a Magyar Köztársasági Éremrend Középkeresztjét, Magyar Örökség-díjas, helyet kapott a Hírességek Csarnokában, nem mellesleg pedig a tekintélyes brit napilap, a Times 1996-ban, a búcsú esztendejében a világ első számú sportolójának választotta. Aranyak, címek, rangok. Fontos és kevésbé fontos elismerések. Krisztina szerint egy lezárt fejezet címszavai.

"Életünket, a férjemmel együtt, a gyermekeinknek szenteljük, ők a legfontosabbak. Amit úszóként elértem, arra büszke vagyok, ám már a család áll a középpontban. Lehet, hogy nem hiszi, de csak nagyon ritkán gondolok az úszósikerekre. Álmodni pedig egyáltalán nem szoktam az úszásról. Amikor még versenyeztem, másképp volt, de akkor is csak egy visszatérő álmom volt. Az, hogy edzek, s egyszer csak kijövök a medencéből, és azt mondom: elég volt, nem csinálom tovább. Atlanta után bekövetkezett."

A gyerekek szépen cseperednek. Kérdezni sem kell, egyből mondja, nem tudja, hogy úszó lesz-e valaha valamelyik kicsiből. Szerinte ugyanis nem ez a fontos.
"Az a lényeges, hogy boldog, kiegyensúlyozott emberek legyenek, ehhez akarjuk hozzásegíteni őket a férjemmel, Ádámmal. Fontos, hogy érdeklődjenek, de ez az érdeklődés lehet az úszás, a zene vagy más művészet. Nem erőltetünk semmit, majd ők eldöntik, mihez van kedvük. Nagyobbik fiam, Bálint már úszik, ha majd nagyon szereti, később is úszni fog. Ha nem, lesz más, ami fontossá válik az életében."

Márványba vésték a nevét. Nagy bajnok, aki a búcsúja után tíz évvel is világcsúcstartó. A 200 méter háton úszott 2:06.62-es időeredményt 15 éve hiába ostromolja a világ. Pedig sokan megpróbálták – mégis… Az ötszörös olimpiai bajnok szerint egy ideig még élni fog a legendás rekord.
"Ez a világcsúcs is jelzi, tényleg maradandót alkottam. Hadd legyek egy kicsit önző: szeretném, ha még sokáig én lehetnék a világrekorder. Bár kétségtelen, ez a csúcs sem létezik majd a világ végezetéig."

Krisztina tehát kedd kora délután átvette újabb kitüntetését, a NOB elnökének különdíját. Aztán újra repülőre ült, hogy este már ismét gyermekei körében lehessen. Néhány órára visszatért az úszósportba. Szerdán viszont már ismét civil Egerszegi Krisztinaként ébredt. A három csöppség, Bálint, Barnabás és Zille nagy-nagy örömére.
Nekik édesanya.
Nekünk legenda. ---- K ---- K
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik