Rózsaszínű a tó és a világ

Varga Ákos kétszer indult, és mindkétszer célba ért a Dakaron. Százszázalékos mérlege rajta kívül senkinek sincs, úgyhogy a KTM-pilóta igazán büszke lehet a teljesítményére. Azt mondja, az idei medália, amelyet minden célba érkező megkap, talán szebben csillog, mint a tavalyi, mert többet dolgozott, többet szenvedett érte.

A jó összetettbeli eredményről szőtt álmai már az első héten szertefoszlottak, akkor, amikor a maximumsebesség – ez évtől biztonsági okokból 150 kilóméter/óra – túllépése miatt többórás büntetést kapott. Ám nem ez volt a legrosszabb, ami vele történt. Néhány héttel a verseny rajtja előtt eltört a jobb keze, és bár azt hitte, hogy teljesen rendbe jött, verseny közben jó néhányszor meg kellett állnia gyógyszert bevenni, hogy el tudja viselni a fájdalmat.
Azt mondja, a Dakar számára azt jelenti, hogy az ember egyre jobban kitolja tűrőképessége határait, napról napra többet követelnek tőle a pályák, és ő is egyre többet követel magától.

,,Az emberben vagy megvan az a képesség, hogy fanatizálja magát, vagy nincs. Bennem megvan, ezért semmit sem szoktam feladni – mondta Varga a célban. – Hogy miért vágtam neki másodszor is? Nem is tudom. Ha az embernek nincs baja, akkor keres magának. És ezt addig csinálja, amíg nem nyer."

Túl sokat látott, túl sokat tapasztalt

Varga azonban nem szövöget győzelmi álmokat. Egyrészt azért, mert privát pilótának a gyáriakkal szemben legfeljebb jó részeredményekre van esélye, másrészt pedig mert úgy döntött, nem jön többet a Dakarra. Persze sokan, sokszor eldöntötték már, hogy ez lesz az utolsó, majd alig telt el néhány hónap, és meggondolták magukat, de Varga nagyon elszántnak tűnik.

,,Túl sok mindent láttam, túl sok mindent tapasztaltam ez alatt a két hét alatt. Tavaly meghalt Meoni, az idén Caldecott, és a két csapattársam sérülése is nagyon megviselt – mondta Varga. – Sajnálom, hogy egyedül vagyok itt, jó lett volna megosztani valamelyik másik magyar motorossal az élményt."
Nos, élményt az idén is bőven szerzett a magyar motoros, a legemlékezetesebb valószínűleg az, hogy a szombati szakaszon jó navigációs döntésének köszönhetően a nyolcadik helyen ért célba. Eléggé valószínű, hogy ezt még sokáig nem fogja túlszárnyalni egyetlen magyar motorversenyző sem a Dakaron.

Nyolcból négy a mérlege

Szalay Balázs és Bunkoczi László nagyon sajnálta, hogy törölték az utolsó szelektívet, mert azon végre elengedhette volna magát, végre jöhetett volna az örömautózás a technikai gondokkal teli, mégis emlékezetes Dakar fináléjaként.

,,Már az is hatalmas élmény volt, hogy a rajt előtt együtt üldögéltünk a többiekkel. Ez még jobb érzés volt, mint amikor szombaton megérkeztünk Dakarba – mondta Szalay, aki nyolcszor indult a sivatagi show-n, negyedszer ért célba, ami magyar rekord. – Javítottam egy kicsit a statisztikámon, nagyon örülök neki, hogy negyedszer is teljesítettem a távot. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy egyedüli magyar autósként leszek itt, a célceremónián, még akkor sem, amikor már csak hárman voltunk versenyben. De hát a Dakar éppen attól szép, hogy teljesen kiszámíthatatlan."

Szalaynak az elmúlt két hét során jó néhány nehézséggel kellett szembenéznie: volt, amelyik vezetési hibából adódott, és persze akadt néhány technikai probléma is az Opellel. Küzdelmes volt számára ez a verseny, de nemcsak a saját eredménye (a 29. helyen zárt) miatt lehet elégedett, hanem csapatfőnökként is. A négy célba érkező közül ugyanis hárman a Szalay Dakar Team tagjai.

De térjünk vissza még egy kicsit a pilótához. Éppen tíz évvel ezelőtt állt rajthoz először a Dakaron, ő tette népszerűvé hazánkban ezt a versenyformát. Talán meglepő, de azt mondja: ennyi év után, ennyi tapasztalattal a háta mögött is tudott újat ,,mondani" neki a sivatag.
,,Volt egy nap, amikor nem engedtem le a gumikat a homokdűnék előtt, mert azt hittem, ennyi tapasztalattal a hátam mögött már nem szükséges. Tévedtem, aminek az lett az ára, hogy ásnunk kellett – mesélte az Opel-pi
lóta. – Ebből azt tanultam, hogy soha, egyetlen pillanatra sem szabad lebecsülni az ellenfelet, jelen esetben a sivatagot."
Szalay egyébként az évek során a sivatag, a sivatagi versenyzés szerelmese lett, és bár azt mondja, ha most újra kellene kezdeni a viadalt, nem biztos, hogy rohanna a rajtvonalhoz, ismeri annyira magát, hogy egy-két hónap múlva elkezd majd neki hiányozni a Szahara.

A mentőangyalok a végét járták

A viadalt sikerrel befejező két kamionos egységünk számára rendkívül megerőltető volt az utóbbi néhány nap: mindkét pilóta megkönnyebbült, amikor végre célba ért. Darázsi Zsolt és Szobi Balázs sokban különbözik egymástól (előbbi már harmadszor küzdötte át magát a Szaharán, utóbbi újonc itt), ám abban hasonlítanak, hogy mindketten imádják vezetni az óriási járműveket.

A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György trió MAN-ja az utolsó napokban már a végét járta, lógott ,,keze-lába", az volt a csoda, hogy egy-egy ugratón vagy gödörben nem esett szét darabjaira. A pilóta minden tőle telhetőt megtett, hogy vigyázzon rá, ám a végén már szinte az összes alkatrészt ki kellett pakolni belőle, nehogy leessen a doboz. Az összetettbeli 17. helyezéssel ilyen előzmények után teljesen elégedettek lehetnek.
,,Sajnálom, hogy egy helyet hátracsúsztunk, de egyszerűen nem volt más választásunk – mondta Darázsi. – Ha kockáztattunk volna, valószínűleg kiesünk, az pedig őrültség lett volna ilyen közel a célhoz."

A Szobi Balázs, Éder Attila, Jobbágy Ákos trió is kalandos napokat élt át, de nekik csak az volt a fontos, hogy teljesítsék a 9043 kilométeres távot. Ugyanis újoncként ez is igazán dicséretes – a 24. hely elsőre nem is olyan rossz, sőt…
,,Az utóbbi egy-két napon már nem volt túl daliás állapotban a járművünk. A fülke gyakorlatilag ide-oda libegett, mindig letört valami az MAN-ról – mondta Szobi. – Ami fontosabb, nagyon élveztük a versenyt, boldogok vagyunk, hogy ideértünk Dakarba."

A háromtagú alakulat egyébként a segítőkészségéről lett híres a táborban, minden bajba jutott autóson és kamionoson megpróbált segíteni. Az eddig a raliban jeleskedő osztrák Raphael Sperrert például egy fél mért szakaszon és egy teljes összekötőn húzta végig úgy, hogy a maximumidejénél hét perccel később ért célba, ezért elsőre büntetést kapott. Aztán a rendezők értékelték Szobiék segítőkészségét (nem csoda, hiszen jó néhány orvosi és rendezői autót is kimentettek a bajból), egy órát jóváírtak nekik – afféle fair play díjként. ---- E ---- 1