Görbicz Anita: "Elfeledem minden bajom"

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2006.01.16. 01:05
Címkék
Hatalmas csatát vívott a Graboplast ETO Győrött a Volgográddal, keservesen megszenvedett a két pontért (2523). A Dunaferr kikapott (2725) a BL-címvédő Slagelse otthonában, ám nem vallott szégyent, jól megállta a helyét.
Erősen fogadkoztak a győri lányok az orosz Volgográd elleni csata előtt, hogy a BL-csoportküzdelmek második fordulójában kiköszörülik az egy hete Szkopjében esett csorbát. Ha csupán a végeredményt tekintjük, azt mondhatjuk, Róth Kálmán edző tanítványai megvalósították a tervüket, vagyis a gyenge játékuk miatt elszenvedett fiaskót követően javítottak az orosz bajnoki ezüstérmes ellen.

A győri csata főszereplője, a kilenc gólt szerző Görbicz Anita nagyon örült a sikernek, hiszen őt köztudomásúan kizárólag a győzelmek teszik elégedetté. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a Győr még nem szerezte vissza régi, kiemelkedő formáját.

– Honnan vette az erőt, hogy sérülten, lázasan is a mérkőzés főszereplője legyen? – kérdeztük Görbiczet.
– Valamennyien tudtuk, hogy roppant fontos mérkőzés vár ránk a Volgográd ellen – válaszolta a válogatott irányító, akit a legutóbbi világbajnokságon beválasztottak a torna All Star-csapatába. – A pályára lépve elfeledem minden bajom, nem érzek mást, csak azt, hogy győzni kell.

Görbicz Anita krónikus megfázással bajlódva is vezéregyénisége volt a Gyôrnek a Volgográd ellen
Görbicz Anita krónikus megfázással bajlódva is vezéregyénisége volt a Gyôrnek a Volgográd ellen
Mirkó István
Görbicz Anita krónikus megfázással bajlódva is vezéregyénisége volt a Gyôrnek a Volgográd ellen
– Miért botladozott a Győr az első félidőben, és mi változott a folytatásban?
– Fiatal, gyors játékosokkal találtuk magunkat szembe, miközben a támadásaink csak elvétve sikerültek. Nagyon akartunk, mégsem voltak pontosak az akcióink, ráadásul a ziccereink is kimaradtak. Ugyanakkor a védekezésünkkel kevesebb gond volt. Változott a helyzet, amikor jobban figyeltünk a támadásaink befejezésére, pontosabban, eredményesebben lőttünk. Akkor már több góllal sikerült elhúznunk, végül pedig biztosan nyertünk.

– Lehetséges, hogy a világbajnokság túl sokat kivett a Szentpétervárott járó játékosokból, és ez az oka a fáradtságnak, a sorozatos sérüléseknek?
– Nem hiszem, hogy létezne ilyen összefüggés. Persze elfáradtak a világbajnokságon a kerettagok, a sérüléseknek, illetve a hőemelkedésemnek viszont nem ez az oka. Valamennyiünknek vissza kellett állnunk a klubokban megszokott rendbe, ám ez sem nálunk, sem más klubokban nem okozhatott gondot.

– A Volgográd elleni győzelem egyben lépés a csoportból való továbbjutás felé.
– Addig még rendkívül sok dolgunk lesz. Össze kell szedni magunkat, mert egyelőre nem egészen azt játsszuk, amit korábban, az őszi sikerek alkalmával. Szkopjében kimondottan rosszul kézilabdáztunk, nem volt kellően agresszív a védekezésünk. A Volgográd ellen már hatékonyan semlegesítettük az orosz támadókat, és közepes teljesítménnyel is sikerült nyernünk. Ugyanakkor tudjuk, a formánkat tovább kell javítanunk.

Gogirla néhány hétig nem edz

A győriek csapatorvosa, dr. Balogh Péter elmondta, az alaposabb vizsgálat szerint Simona Gogirla sérülése nem túl súlyos: "Erősen megrándult a bokája, s emiatt részlegesen beszakadt a bokaszalagja – tájékoztatott a doktor. – Porczúzódást is szenvedett, ezért néhány hétig nem edzhet. Gyógyulása pontos időtartamáról a szerdai kontroll után tudok majd többet mondani."

Aurelia Bradeanu hüvelykujjrándulása sem súlyos sérülés, és mert nem a lövő keze fáj, két-három napon belül, különleges rögzítéssel a kezén újra gyakorolhat.

Sorsdöntő lesz a szerbiai meccs

A hazájában DreamTeamnek nevezett sztáralakulat, a Slagelse dolgát alaposan megnehezítette az egyre biztatóbb formában játszó Dunaferr. Kiss Szilárd edző is joggal volt elégedett.

"A lányok nagyon fegyelmezetten betartották az utasításokat, ezért a dán csapat nem tudott elhúzni – mondta a mester. – Jól muzsikált a védelmünk, fegyelmezett volt a támadójátékunk, így valós esélyünk volt legalább egy pont megszerzésére. Bosszant, hogy elszalasztottuk a lehetőséget, a hajrában néhány tiszta helyzetben hibázva. Hozzá kell tegyem, míg mi rendkívül fegyelmezetten játszottunk, a Slagelse kicsit visszafogott volt. Igaz, minden csapat annyit játszik, amennyit az ellenfél megenged neki. A bírókról csak annyit, nem voltak velünk. Mostantól a hét végi, Knjaz Milos elleni mérkőzésre készülünk, majd rendkívül nehéz bajnoki meccs vár ránk Debrecenben. Csak utána jön hozzánk a Slagelse."

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2. forduló

B-csoport: Lada Togliatti (orosz)–Knjaz Milos (szerb-montenegrói) 32–23 (17–12).
Az állás: 1. Slagelse 4, 2. Togliatti 2 (59–53), 3. Dunaferr 2 (55–54), 4. K. Milos 0 pont.

D-csoport: Aalborg (dán)–K. Szkopje (macedón) 29–28 (14–13).
Az állás: 1. Aalborg 2, 2. Szkopje 2, 3. Győri Graboplast 2, 4. Volgográd (orosz) 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik