Fiatalítás, de csak módjával

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2006.01.13. 00:00
Címkék
A férfi kosárlabda-válogatott tavaly szeptemberben a legutolsó, izraeliek emelte akadályban bukott el az Európa-bajnokságra vezető úton. A legközelebbi javítási lehetőség az ősszel adódik, amikor a következő kontinenstorna selejtezőjében bizonyíthat a Meszlényi Róbert irányította együttes. A selejtezők sorsolását február 11-én tartják meg Madridban, ám a szövetségi kapitány addig sem tétlenkedik, és nem pusztán azért, mert az Univer KSE vezetőedzői posztja miatt is igencsak elfoglalt.
Meszlényi a légiósokra építene
Meszlényi a légiósokra építene
Meszlényi a légiósokra építene
Meszlényi a légiósokra építene
Meszlényi a légiósokra építene
Meszlényi a légiósokra építene
– Folyamatosan figyelem a szóba jöhető játékosok formáját, az internet korszakában erre a külföldön szereplők esetében is van mód – mondta Meszlényi Róbert, akinek a kinevezése a 2007-es spanyolországi Eb végéig szól.

– Ha már a külföldieket említi: számíthat-e 2007-ben azokra a játékosokra, akikre egyesek már tavaly is azt mondták, hogy öregek?
– Fiatalabbak persze ők sem lesznek, mégsem mondhatunk le a Dávid Kornél vagy Gulyás Róbert szintű kosárlabdázó tapasztalatáról, mert könnyen úgy járhatunk, mint a lengyelek, akik a fiatalítás címén minden idősebb játékost mellőztek, és aztán ki is estek a B-csoportba.

– Ezzel együtt elkerülhetetlen a fiatalok csatasorba állítása.
– Ez az egyik fő szakmai feladat, nem elfeledkezve arról, hogy persze ki kellene jutnunk a spanyolországi Európa-bajnokságra. Amire egyébként meg is van az esélyünk, persze konkrétumokat csak a selejtezőcsoportok sorsolása után lehet mondani. Az biztos, hogy egy héttel több felkészülési lehetőségünk lesz, mint tavaly volt, ez idő alatt lehet majd erőnléti és taktikai munkát is végezni. Július végén kezdjük a közvetlen gyakorlást, és szeretném, ha három tornán mérhetném fel, hol tartunk a felkészülésben. Ebből egyet Magyarországon rendeznénk.

– Kik azok a tehetségek, akiket meghív a válogatottba?
– A keret nyitott, aki jól teljesít, bekerülhet. Hogy neveket is említsek: nagyon kíváncsi vagyok, mire képes a nemzetközi porondon a debreceni Molnár András, a kaposvári Hendlein Roland vagy az éppen külföldön játszó Lóránt Péter és Szendrei József. De rajta tartom a szemem az A-csoportba felkerülő U20-as válogatott tagjain is, persze továbbra is hangsúlyozva, hogy nem utánpótlástornára, hanem felnőtt-világversenyre készülünk. S ha már a fiatalabb korosztály szóba került: egyeztetni akarok Simon Balázzsal, aki tavaly klubja tiltása miatt nem vett részt a válogatott keret munkájában. Szeretném, ha az irányító újra köztünk lenne, mert az ilyen képességű játékosnak feltétlenül a válogatottban a helye.

– Annak, hogy a magyar klubok közül csak a Debrecen vállalta a nemzetközi kupaszereplést, kárát láthatja-e a válogatott is?
– Persze, hiányozhat a nemzetközi rutin a tétmérkőzéseken. Ezért is számítok azokra, akik külföldön légióskodnak, miképpen a fiatalok közül is azok számíthatnak elsősorban a meghívásra, akik rendszeresen játszanak a csapatukban. Régi igazság: a rutint nem lehet a padon megszerezni.

– A kapitánykodása okozott-e bármiféle nehézséget a klubedzői feladatai ellátásában?
– Egy hónapnyi átfedés van a két munkakör között, ami áthidalható, mint ahogy az ősszel is megoldottuk ezt a gondot. Mint a bajnoki táblázat mutatja, a távollétem alatt kiválóan helyettesítettek Kecskeméten.
Legfrissebb hírek

Vívás: Pásztor Flóra a nyolcaddöntőig jutott a puszani vk-viadalon

Egyéb egyéni
2 perce

Úszás: Kós Hubert győzött 100 háton a US Openen

Úszás
18 perce

Vívás: hét magyar a férfi párbajtőrözők vancouveri vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
45 perce

Socca-vb: Fortuna elfordult a magyaroktól – a mieink szétlövésben búcsúztak

Minden más foci
1 órája

Három-három debreceni, diósgyőri és paksi labdarúgó került be az 5. forduló álomcsapatába

Labdarúgó NB I
1 órája

Gólzáporos évzárás? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A show megkezdődött – Borbola Bence jegyzete

Foci vb 2026
8 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; idegenben lép pályára a Liverpool

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik