Finn fölény a férfiaknál

Cs. B.Cs. B.
2006.01.11. 01:51
Címkék
A mindössze 19 éves Janne Korpi volt a legtechnikásabb
A mindössze 19 éves Janne Korpi volt a legtechnikásabb
A mindössze 19 éves Janne Korpi volt a legtechnikásabb
A mindössze 19 éves Janne Korpi volt a legtechnikásabb
A mindössze 19 éves Janne Korpi volt a legtechnikásabb
A mindössze 19 éves Janne Korpi volt a legtechnikásabb

Európa legnagyobb félcsövében, a 2003-as világbajnokság helyszínén, Kreischbergen folytatódott a hódeszka Világkupa-sorozat. Az olimpiai számban magyar indulóért ezúttal nem szoríthatott a közönség. A férfiaknál finn fölény alakult ki, hiszen négyen is a legjobb tíz között végeztek, s ebből ketten dobogóra álltak, a győztes Janne Korpi – aki 19 évével a finálé legfiatalabb résztvevője volt –, valamint a bronzérmes Markku Koski. A nőknél ugyanakkor Manuela Laura Preskónak köszönhetően svájci győzelem született, aki többek között az olimpiai bajnok francia Doriane Vidalt is maga mögé utasította.
Egyébként a Vk-viadalt követően sem néptelenedik el az ausztriai félcső, hiszen a FIS tart itt edzőtábort, amelyre többek között három magyar versenyző is meghívást kapott.

FIS HÓDESZKA VILÁGKUPA-VERSENY, KREISCHBERG
Félcső. Férfiak (57 induló): 1. Janne Korpi (finn) 41.8, 2. Crepel (francia) 41.7, 3. Koski (finn) 41.5. Nők (29): 1. Manuela Laura Pesko (svájci) 41.8, 2. Vidal (francia) 40.3, 3. Nakasima (japán) 38.2
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
3 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
3 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
3 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
3 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
4 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
4 órája