Veszprémben a fordulás után fordult a kocka

D. T., S. J.D. T., S. J.
2005.12.04. 23:52
Címkék
Biztos győzelmével (3021) nem okozott csalódást szurkolóinak az MKB Veszprém, de a BL-nyolcaddöntő első csatájában a szünetig a dán Aarhus is remekül helytállt.
A veszprémiek a nyolcaddöntőben feledtetni akarták híveikkel és szponzoraikkal a spanyol Ciudad Real elleni kínos kisiklást, amely miatt csoportjukban a második helyre szorultak. Így viszont csoportgyőztes vetélytársat, az Aarhust kapták a sorsoláskor, s a nyolcaddöntő visszavágóját idegenben kell játszaniuk.

– Azt nyújtotta az Aarhus, amire készültek?
– Számítottunk rá, hogy agresszíven védekeznek a dánok – mondta a szombati csata legjobbja, a tíz gólt szerző Buday Dániel. – Ugyanakkor az első félidőben a mi gyenge támadójátékunk is kellett ahhoz, hogy többször is ellenfelünk vezethessen.

– Mit valósítottak meg a megbeszélt taktikából?
– Tudtuk, hogy zavaróval védekezik az Aarhus, ezért arra készültünk, hogy a lehető leggyakrabban hozzuk helyzetbe a beállósunkat. A szünetig támadásban nem váltak be a terveink, ugyanakkor a védekezésünkre és Vlado Sola kapus teljesítményére nem lehetett panasz.

Buday Dániel nemcsak a dánokkal, hanem néhány vitatható ítéletet követôen a játékvezetôkkel is csatázott
Buday Dániel nemcsak a dánokkal, hanem néhány vitatható ítéletet követôen a játékvezetôkkel is csatázott
Németh Ferenc
Buday Dániel nemcsak a dánokkal, hanem néhány vitatható ítéletet követôen a játékvezetôkkel is csatázott
– A félidőben vesztésre álltak. Miről volt szó az öltözőben?
– Megbeszéltük, hogy a helyzeteinket, főleg a ziccereket jobban kell kihasználnunk. A folytatásban aztán erőszakosabban tényleg támadtunk.

– Mitől lett gördülékenyebb az addig akadozó csapatjáték?
– Amíg csak szabálytalanságokkal tudtuk megállítani a dánokat, addig a saját támadásaink sem igazán sikerültek. Az Aarhus kapusa, Lars Mikkelsen kitűnő formában védett, s olykor mi is naggyá tettük őt. A második félidőben viszont kevesebbet rontottunk, ugyanakkor továbbra is hatékonyan védekeztünk.

– A saját teljesítményével tehát elégedett lehetett.
– Tíz gólt lőttem, tényleg kijött a lépés, de a legfontosabb, hogy a csapat nagy különbséggel nyert, mert a második félidőre összeszedte magát. Az utóbbi hónapokban szerencsére több lehetőséget kaptam Zdravko Zovkótól, és igyekeztem ezzel élni. Örülnék, ha a formám a januári Eb-ig tovább javulna.

– Már továbbjutónak mondhatjuk a Veszprémet?
– Kilencgólos előnnyel nyugodtan, de nem elbizakodottan utazhatunk a szombati visszavágóra. Tudjuk, milyen hibáinkat kell addig kijavítanunk. Nehéz csata vár ránk, mert az Aarhus jól felkészített, lelkes gárda.

Szavazás

Meddig jut a Veszprém a BL-ben?

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
11 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
26 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
36 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája