Erősebb ellenfelet érdemeltek volna

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2005.11.25. 01:43
Címkék
Hamisítatlan edzőmérkőzést játszott csütörtökön Balatonfüreden a világbajnokságra készülő magyar és osztrák női válogatott. Németh András szövetségi kapitány csapata több taktikai variációt gyakorolhatott a még nem egységes Ausztria ellen.
A világ legjobb női csapatai december 5-én az oroszországi Szentpéterváron négy hatcsapatos csoportban kezdik el a december 18-ig tartó vb csatározásait. A felkészülés jegyében egymást érik ezekben a napokban a teszttornák és gyakorló mérkőzések. Ezek sorába illeszkedik a balatonfüredi, háromnapos Pannon GSM-kupa, amelyen Németh András szövetségi kapitány vb-ezüstérmes együttese az európai középmezőny két képviselője, a szintén világbajnoki résztvevő Ausztria és Horvátország (szombat, 16 óra, tv, Sport1) ellen mérheti fel, hol tart a felkészülésben.

Az osztrákok nem a teljes vb-csapatukkal érkeztek meg Balatonfüredre. Herbert Müller szövetségi kapitány, és segítője, Gódor Mihály elmondta, hogy négy játékos – Sorina Teodorovic, Natasa Rusnachenko, Ljiljana Paras és Veronika Kreitmayr – a munkahelyi elfoglaltsága miatt – csak a jövő héten csatlakozik a kerethez. Ráadásul a Hypo sztárjai – Marina Budecevic, Isabel Plach, Tanja Logvin, Gabriela Rotis és Simona Spiridon – csütörtök hajnali ötkor érkeztek meg a Keleti pályaudvarra, mivel a klubcsapatukkal az elmúlt napokban felkészülési mérkőzéseken vettek részt Romániában.
A találkozó előtt a szövetség vezetői köszöntötték Balogh Beát, aki 125., valamint Ferling Bernadettet, aki 75. válogatottságát ünnepelte.
A világbajnokságot megelőző utolsó előtti mérkőzését idegesen, kapkodva kezdte a magyar együttes, amelyben Sugár Tímea kapus bravúrjai tartották a lelket. Az elrontott hazai akciók után rendre gyors indításokat vezettek az osztrákok, akik közül főleg Logvin, Spiridon és Rotis volt eredményes.

Budecevic csúnyán szájon vágta Mehlmann Ibolyát, aki rövid ápolás után visszatérhetett. A válogatottságtól visszalépő világklasszis, Radulovics Bojana utódja sérülten is bátran vállalkozott, és pompás átadásokkal hozta helyzetbe társait. A fordulatos találkozón Borbás Rita, Tóth Tímea és Görbicz Anita játékára sem lehetett panasza Németh Andrásnak, aki a hét elején kemény erőnléti edzéseket vezényelt. Így nem is volt csoda, hogy a mérkőzés elején kissé döcögött a csapatjáték.

A folytatásban viszont belelendültek Borbásék.
A bátor egyéni akciók, betörések és lerohanások rendre góllal zárultak, Sugár pedig továbbra is világbajnoki formában védett. Hasonlóan jól játszott Balogh Bea és Borbás is, ők ketten szinte tetszés szerint lőtték a góljaikat; az osztrák csapat lendülete és kedve is elfogyott.
Németh András több cserének is bizonyítási lehetőséget adott, a második játékrész zömében két-két játékost cserélt védekezésben és támadásban. Az irányító Siti Eszter olykor a bal szélen is feltűnt, sőt a jobbátlövő posztján is megállta a helyét. Magyar állampolgárként első hivatalos gólját lőtte válogatottunkban a frissen honosított Kovacsics Mónika, aki októberben különleges engedéllyel szerepelt a nemzeti együttesben a fiumei nemzetközi tornán. A hajrában könnyed játékkal is tartotta tetemes előnyét az egységesebb, erősebb edzőpartnert érdemlő magyar válogatott.

Pálingernek pihennie kell

A magyar együttesből hiányzott Pálinger Katalin, akinek a sérüléséről dr. Pavlik Attila csapatorvos beszélt. "Még a dán klubcsapatában, az FCK-ban érte fejsérülés a kapust – mondta az orvos. – Mivel a fejfájása nem múlt el, a Sportkórházban alapos kivizsgáláson vett részt. Szerencsére nincs nagy baj, ezért remélhetőleg játszhat szombaton a horvátok ellen. Addig azonban pihennie kell."
Legfrissebb hírek

Dembélé nélkül a PSG, bekerült Partey az Arsenalnál – BL-elődöntős kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
1 perce

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
12 perce

Simán győzött Szlovákia ellen, és csoportelsőként kijutott az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
25 perce

Férfi vízi ob I: a BVSC Szolnokon nyerte meg a bronzpárharc első meccsét

Vízilabda
29 perce

Megérkezett Dániába a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
34 perce

Az FTC kétgólos hátrányból nyerte meg néggyel az UVSE elleni döntő első felvonását a női vízi ob I-ben

Vízilabda
41 perce

Négy magyar folytathatja a nőknél a pazardzsiki öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Szerb Kupa: FK Vojvodina–Topolyai SC

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik