Hasznos útravaló a tapasztalat

Claudio Gentile 1982-ben, a spanyolországi világbajnokságon aranyérmet nyert az olasz válogatott tagjaként. Róth Antal nem büszkélkedhet ekkora sikerrel, azonban ne feledjük: a Pécsi MSC egykori védője alapembere volt annak a magyar válogatottnak, amely mind ez ideig utoljára jutott ki a világbajnokságra –1986, Mexikó –, és nem mellékesen az előtte lévő időszakban csak azt a csapatot nem győzte le, amelyikkel nem találkozott. A két korábbi remek labdarúgó pénteken, majd pedig kedden szakvezetőként csapott össze, és bár az erőviszonyok ezúttal is érvényesültek, Róth Antal csapatának és önmagának sem tehet szemrehányást.

Annak ellenére sem, hogy az U21-es Európa-bajnoki pótselejtezőn végül igazolódott a papírforma (az olasz válogatott budapesti 1–1 után Fermóban 1–0-ra győzött, és 2–1-es öszszesítéssel a korosztályos Eb-döntőbe jutott), de a magyar gárda méltó ellenfele volt a címvédőnek, s valóban csak nüanszokon múlott, hogy a mi fiataljaink utazhassanak a jövő évi, várhatóan Portugáliában rendezendő Eb-döntőre.

Tehát a bravúr elmaradt, ám ettől még igaz: hosszú időszak után végre volt olyan magyar válogatott, amelyet lehetett szeretni, és amelyik csak dicséretet érdemel azért, mert bebizonyította: igenis lehet szeretnivaló futballt játszani. Jó lenne, ha nem felejtenék el, ez a közösség honnan indult, és hogy vannak olyan értékei, melyekre a jövőben lehet építeni.

– Amikor ilyen kevésen, egyetlen gólon múlik a továbbjutás, nehéz lehet bármit is mondani a labdarúgóknak az öltözőben.
– Valóban nehéz helyzetben voltam, hiszen néhány futballistának ez a találkozó a korosztályos válogatottságtól való búcsút is jelentette, és szerettem volna, ha minél szebb útravalót kapnak ettől a meccstől – felelte Róth Antal. – Bár… Talán annak ellenére is sikerült, hogy kikaptunk és kiestünk. Megpróbáltam felhívni a játékosok figyelmét arra, hogy legyenek úrrá a csalódottság érzésén, és próbáljanak abból építkezni, amit elértek. Úgy érzem, mindent elkövettek a továbbjutás érdekében, nem tehetünk egymásnak szemrehányást.

– Világvége-hangulat uralkodott a játékosok körében?
– Nagyon szomorúak voltak, mert úgy érezték, közel kerültek ahhoz, hogy megvalósíthassák álmaikat. Természetes, hogy az ember csalódott, ha alulmarad, de azt gondolom, mindannyian kaptak annyi kedvező visszajelzést, hogy erőt tudnak meríteni belőlük.

– Miért van az, hogy a magyar csapatokkal szemben rendre az erősebbnek ítélt ellenfeleket segíti a szerencse?
– Nem szeretnék általánosítani. Az elmúlt évek nem adták meg azt az érzést, hogy csak kevésen múlt volna egy válogatott sikere. Az igaz, hogy régen volt csapatunk ennyire közel a bravúrhoz, de ebben a párharcban benne volt az, ami sajnos nincs benne a magyar futballban. Habár nem lehetett érezni, hogy az olasz labdarúgás jobb a magyarnál, a címvédőnek minden tudására szüksége volt a továbbjutáshoz. Jó érzés elmondani, hogy az elmúlt két évben folyamatosan fejlődött a csapatunk, remélem, ez az időszak jó útravalóul szolgál a játékosoknak.

– Nem túl hálás feladat, de az 1983-as korosztálytól búcsúznia kell. Milyen jövő várhat azokra a labdarúgókra, akik kiöregedtek az U21-es válogatottból?
– Mindegy, ki az ellenfél, a korosztálytól függetlenül teljesíteni kell. A meccsek a pályán dőlnek el, nem számít, ki az esélyes. A keddi vereség ellenére az érettségi vizsgán egyik futballista sem bukott meg, elégtelen osztályzatot tőlem senki sem kap.

– Csalódott amiatt, hogy elmaradt a visszhangos siker?
– Csalódott nem vagyok, ugyanis próbálom reálisan szemlélni az eseményeket. Mi a magyar labdarúgásnak csak egy szelete vagyunk, sok mindennek kell jól működnie az előrelépéshez. Ha jó példát mutattunk, örülünk, hogy néhány napig "működőképesek" voltunk.

– Ebben a párharcban miben volt jobb az olasz válogatott a magyarnál?
– Az olasz játékosok kevesebbet hibáztak, aminek a mentális felkészültségtől kezdve egészen a helyzetkihasználásig több oka lehet. Ismét bebizonyosodott, hogy ezen a szinten a játékos nem engedhet meg magának egyetlen hibát sem, hiszen az olaszhoz hasonló tudású együttes ezt azonnal megbünteti. Ennek a páros meccsnek a lényege az volt, ami a nemzetközi futballnak általában: ugyan nem hibáztunk sokat, mégsem voltunk annyira jók, hogy továbbjussunk az olaszok ellen.

– Mi az, ami leginkább megmarad önben az elmúlt kétéves időszakból?
– Amikor elkezdtük a közös munkát, a most látott labdarúgók még ifjúsági korú futballisták voltak – ezt a játékuk dinamikájára értem elsősorban –, ma pedig már sokkal férfiasabban futballoznak. Sok mindenre emlékezhetek örömmel, bánat szerencsére kevesebb akadt, amiért a játékosokon kívül a klubedzőknek is köszönet jár. Remélem, a labdarúgóknak is hasznos volt ez a két esztendő.