Formula-1: Marc Gené elégedett a V8-as első tesztjei után

2005.08.12. 11:13
Címkék
Marc Gené, a Ferrari spanyol tesztpilótája nagyon elégedetten nyilatkozott az olasz Formula-1-es csapat új nyolchengeres motorjáról, amelyet az utóbbi napokban tesztelt először a Maranello határában fekvő fioranói tesztpályán. Jövőre az új műszaki szabályok szerint V8-as erőforrásokat kell az autókba építeni a jelenlegi tízhengeresek helyett.

"Nagyon jó benyomásokat szereztem a V8-as motorról, különösen az autó vezethetőségére és a gyorsulásra gondolok - mondta Gené a vezető olasz sportújságnak. - A gyorsulásnél természetesen tapasztaltuk a lóerőkülönbséget a V10-eshez képest, de a köridők nem gyengébbek annyival, mint amennyivel gyengébb egy nyolchengeres moptor egy tízhengeresnél. Ráadásul még nem is használtuk ki a motorban rejlő az összes lehetőséget."

A motor hangja egészen más, mint az elődjéé - folytatta a spanyol -, és intenzívebbnek is érzem. Ez még egy hibrid erőforrás, így aztán a változás nem volt annyira radikális. Azt gondolom azonban, hogy a kollégáim meglepődnek majd a hangján és az erején, amikor először tesztelik."

A nyolchengeres motort a Ferrari 2004-es karosszériájába építették be a mérnökök.
Legfrissebb hírek

Curling vegyes páros vb: magyar siker a csehek ellen

Téli sportok
14 perce

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
18 perce

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
30 perce

Serie A: AC Milan–Juventus

Olasz labdarúgás
42 perce

La Liga: kieső helyen maradt a Sevilla

Spanyol labdarúgás
45 perce

Női kosárlabda NB I: kiesett az élvonalból a Szigetszentmiklós

Kosárlabda
45 perce

A Torino tíz perc alatt felállt az Inter ellen, és elnapolta a bajnokavatást

Olasz labdarúgás
51 perce

Ádám Martin: A Győr jobb csapat, mint a Fradi

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik