Rendőrségi ügy Kalou igazolása miatt

2005.08.10. 02:11
Címkék
Súlyos botrány körvonalazódik az átigazolási piacon a Feyenoord, a Benfica és egy brit befektetőcég főszereplésével. Az ügy azután pattant ki, hogy bejelentették a portugál egyesületnél Salomon Kalou szerződtetését a rotterdamiaktól, miközben a Feyenoordnál senki sem tud a tranzakció nyélbe ütéséről.Hogy egy kicsit bonyolódjon a helyzet, a Benfica nem közvetlenül a holland egyesülettel tárgyalt, hanem egy Soccer Investments and Repesentation (SIR) nevű angol befektetőcsoporttal, amelyről a lisszaboniak úgy tudták, hogy Kalou játékjogával rendelkezik. Hétfőn viszont kiderült, hogy a Feyenoord nem adta el a SIR-nek az elefántcsontparti csatár engedélyét, noha egy holland napilap, az Algemeen Dagblad fénymásolatokat közölt a klub és a befektetőcég közötti szerződésről. A Feyenoord vezetői az újság szerkeztőségébe is elmentek ellenőrizni az említett dokumentumokat, ahol ugyan bemutatták a papírokat, ám a klub hivatalos álláspontja szerint a szerződésen szereplő - olvashatatlansága miatt ismeretlen - vezető aláírása hamis, amiért rendőrségi feljelentést tettek.A Benficánál egyelőre nem tehetnek mást, várnak Kaloura.
Legfrissebb hírek

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
3 perce

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
15 perce

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
40 perce

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
58 perce

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
1 órája

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
1 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik