Öttusa: Horváth újra a kerettel edz

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2005.06.02. 22:40
Címkék
Nem minden sportoló örül annak, ha hetekre edzőtáborba kell vonulnia, ám Horváth Viktornak, az Alba Volán vb-ezüstérmes öttusázójának a keddi felülvizsgálaton nem is mondhattak volna jobb hírt annál, mint hogy szerdán csatlakozhat az Eb-re készülő társaihoz a tatai edzőtáborban.
- Azt mondták az orvosok, hogy szépen múlik a gyulladás. Egy kicsit még kitapintható, de már nem látható, és az már magától felszívódik. Bízom benne, ezzel véget ér a három és fél hete kezdődött kálváriám - mondja a 27 éves versenyző, aki az első válogatóversenyen, a mexikói Világkupán még az élmezőnyben végzett, tizedik lett, ám a budapesti T-Mobile Világkupát érgyulladás miatt ki kellett hagynia.- Hogyan kezdődött ez a nem mindennapi sérülés?- Csaknem egy hónapja azt vettem észre, hogy amikor kinyújtottam a bal kezem, a felkarom feszült, kidudorodott rajta egy véna, kis idő múlva pedig az alkarom tele lett véraláfutással. - Milyen gyógymódot írtak elő az orvosok?- Kenőccsel kentem és fásliztam, emellett pihentetni kellett a kezem. Természetesen nem edzhettem, még a futást is megtiltották, az öt szám közül egyedül a lövészetet csinálhattam. - Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány azt mondta, hogy ha a három hét múlva kezdődő Európa-bajnokságig versenyképes állapotban lesz, számít önre egyéniben vagy a váltóban.- Igen, én is beszéltem már a kapitánnyal. Remélem, bírni fogom az edzéseket a fiúkkal.- Akkor most már jobb a hangulata?- Sokkal jobb, mint három hete, és alig várom, hogy újra belevessem magam a munkába.
Legfrissebb hírek

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
46 perce

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
1 órája

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
1 órája

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
2 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
2 órája