Zsivoczky Attila második lett

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.05.29. 23:30
Címkék
Zsivoczky Attila úgy folytatta a götzisi tízpróbaviadal második napján, ahogy az elsőn abbahagyta: bombaformában. Országos csúcstartónk szombaton 100 méteren és súlylökésben ért el egyéni rekordot, a magasugrást megnyerte, és távolban, illetve 400-on is remekelt. Vasárnap a 110 méter gáton nemrégiben futott 14.70 másodperces legjobbján faragott újabb hét századot, majd diszkosszal is kitűnően teljesített (47.90 méter).
A nyolcadik számban szabadtéri egyéni csúcsot ért el 490 centiméterrel (korábban teremben már ugrott ekkorát), majd az utolsó két számban is alaposan kitett magáért. Gerellyel megközelítette élete legjobbját, egyik legjobb számában, 1500-on viszont esélye sem volt erre a 30 fok fölötti hőségben. Viszont vetélytársaihoz képest nagyon jól szerepelt: a harmadik helyről ekkor került a másodikra - a lehető legjobbkor.A győztes a világcsúcstartó Roman Sebrle lett, aki mindössze 54 ponttal gyűjtött többet Zsivoczkynál. A magyar versenyző viszont élete második legjobb eredményét érte el, korábban csak éppen a legendás götzisi viadalon, 2000 júniusában szerepelt jobban, 8554 ponttal. Igaz, akkor ötödik lett, ezúttal viszont Sebrle után ő következett a sorban, vagyis csúcstartónk remekül döntött, amikor március elején felvetette cseh ellenfelének, hogy készüljenek együtt. Ô az eredményekből ítélve mindenképpen nyert a közös edzésekkel. A nők hétpróbaversenyében Carolina Klüftnek nem volt vetélytársa. A svéd az Európa-csúcsra hajtott, néhány apróbb hiba azonban keresztülhúzta a számításait. Marion Jones számításait viszont nem húzták keresztül a hengelói Grand Prix I-es viadal szervezői. Az amerikaiak háromszoros olimpiai bajnoka - mint arról korábban beszámoltunk - az európai versenyeket tömörítő szervezet tiltása ellenére rajthoz állhatott a hollandok legendás versenyén. Az már egy másik kérdés, hogy Jones nem futott túlságosan jól, Chandra Sturrup alaposan megverte, holott a bahamai sem rukkolt ki eget rengető idővel (11.15 másodperc). No de ez csak egy betétszám volt a program elején - így múlik el a világ dicsősége… A fő attrakciót a lapzártánk előtt nem sokkal véget érő férfi 10 000 méter jelentette, amelyen a tavaly Ostravában világcsúcsot javító Kenenisa Bekele ismét kísérletet tett a lehetlennek tűnő idő (26:20.31 perc) átírására. Mint olvasóink emlékezhetnek rá, 2004-ben "Kenny" tíz nap alatt tüntette el a nagy előd és mentor, Haile Gebrselassie 10 000 és 5000 méteres, korábban megdönthetetlennek vélt rekordjait. Utóbbira éppen Hengelóban került sor, vagyis Bekele tudta, milyen a rekordjavítás a holland városban, amely félig-meddig hazai pálya számára, és mindenki másnak, aki Jos Hermens menedzsmentjéhez tartozik. Nos, ezúttal Bekelének meg kellett elégednie a győzelemmel és minden idők harmadik legjobb eredményével.Többpróba Világkupa-sorozat, 2. állomás, Götzis
Férfiak. Tízpróba: 1. Roman Sebrle (cseh) 8534 pont - a világ idei legjobbja (11.06, 785, 15.36, 206, 49.17, 14.50, 47.77, 480, 66.57, 4:33.74), 2. Zsivoczky Attila (magyar) 8480 (10.90, 715, 15.96, 215, 49.46, 14.63, 47.90, 490, 62.79, 4:31.89), 3. Pogorelov (orosz) 8429 (10.91, 764, 16.03, 209, 50.16, 14.14, 48.44, 510, 58.23, 4:55.90), 4. Csi Haj-feng (kínai) 8290 (10.87, 740, 13.41, 203, 48.72, 14.63, 48.57, 470, 64.53, 4:32.02), 5. Barras (francia) 8185 (11.32, 726, 14.54, 200, 49.24, 14.44, 43.95, 490, 65.84, 4:31.52), 6. Mariteneau (holland) 8114 (10.96, 739, 13.80, 203, 49.25, 15.01, 41.89, 500, 61.82, 4:34.69).
Nők. Hétpróba: 1. Carolina Klüft (svéd) 6824 pont - a világ idei legjobbja (13.15, 194, 13.33, 23.34, 668, 44.08, 2:10.46), 2. Sotherton (brit) 6547 (13.27, 185, 13.84, 23.77, 667, 37.21, 2:10.29), 3. Fountain (amerikai) 6502 (13.09, 188, 12.13, 23.87, 667, 46.90, 2:22.81), 4. Simpson (ghánai) 6423 (13.41, 185, 13.01, 24.55, 632, 52.71, 2:21.71), 5. Skujyte (litván) 6386 (14.16, 182, 16.92, 25.22, 612, 48.79, 2:18.32), 6. Ruckstühl (holland) 6318 (13.38, 176, 13.55, 24.27, 634, 43.61, 2:13.76
Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
14 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
30 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
31 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
33 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
45 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik