Szadova otthonában válaszolt Dietzschnek

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2005.05.27. 22:13
Címkék
Pénteken este a németországi Dessauban rendeztek nemzetközi versenyt, amelyen a női diszkoszvetés olimpiai bajnoka, Natalja Szadova is indult. Az Athénban 67.02 centiméterrel a csúcsra érő, és ezzel pályafutását megkoronázó orosz versenyző néhány nap múlva tölti be a 33. életévét.
Ez pedig nem kor a sikeres atléták, különösen a dobóatléták körében, vagyis Szadova szereplése egyáltalán nem meglepetés.Jó produkciója sem, hiszen lendülete tavaly óta tart. Dessauban 66.29 méteres győztes dobásával mintegy kiegyenlítette a Franka Dietzschcsel szembeni virtuális versenyét. Az orosz május 13-án, Dohában ért el 65.10 métert, ez akkor a ranglista első helyére volt jó, német vetélytársa ezt az eredményt srófolta feljebb 66.29-re egy hete Halléban. Csakhogy a mostani győztes lélektani előnybe került, hiszen ellenfele is dobókörbe lépett Dessauban, és hazai pályán szenvedett vereséget. No, persze hosszú még az út a helsinki világbajnokságig, nyilván többször összecsapnak még augusztusig. Nemzetközi verseny, Dessau
Férfiak. 100 m (0.0): 1. Olujusi Fabusa (nigériai) 10.26. 200 m (-1.0): 1. Chris Lambert (brit) 20.81. 110 m gát (0.0): 1. Thomas Blaschek (német) 13.62. Távol: 1. Gable Garenamotse (botswanai) 806
Nők. 100 m (0.0): 1. Daria Onysko (lengyel) 11.64. 200 m (0.0): 1. Birgit Rockmeier (német) 23.46. Diszkosz: 1. Natalja Szadova (orosz) 66.29 (a világ idei legjobbja), 2. Dietzsch (német) 64.17, 3. Naude (dél-afrikai) 60.41 ---- S ---- A
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
41 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
46 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
1 órája