A Varga, Hirling kettős éremre is esélyes

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2005.05.26. 00:52
Címkék
Etonban rajtol a háromfordulós evezős Világkupa-sorozat - a másik két állomás München és Luzern lesz -, amelyen csütörtöktől szombatig 39 ország mintegy 500 versenyzője indul. Noha az olimpiát követő évben sokan választják a pihenést, vagy vonulnak viszsza végleg az élsporttól, biztató, hogy a mezőnyben ezzel együtt is 53 athéni érmes száll majd vízre. Sőt, a sportág legendás alakja, az évszázad sportolójának választott, ötszörös olimpiai bajnok Steve Redgrave is ott lesz a helyszínen, igaz, már pályán kívül, a BBC szakkomentátoraként.A legnagyobb küldöttséggel - 62 evezőssel - természetesen a házigazda britek érkeznek, míg magyar részről mindössze két egységért szoríthatunk, az egypárevezős Haller Ákosért, aki kettesben kétszeres világbajnok, és az olimpiai ötödik helyezett könnyűsúlyú kétpárevezős Varga Tamás, Hirling Zsolt kettősért."Mivel a Pető Tibor, Bencsik Gábor kettős inkább Essent választotta, a könnyűsúlyú egypárevezős Lőrinczy Péter pedig az idény eleji gyengébb formájára hivatkozva csak Münchenben csatlakozik majd a csapathoz, így csupán két egységünk indul Etonban - mondja Melis Zoltán szövetségi kapitány. - A Varga Tamás, Hirling Zsolt kettőstől egyértelműen döntőbe jutást várok, de az érem sem elképzelhetetlen. Igaz, Hirling nemrég jött ki egy tüszős mandulagyulladásból, ami kicsit hátráltatta a felkészülésüket. Hallernek pedig a B-döntő eleje lehet a cél, ha bekerülne a legjobb hatba, az nagyon kellemes meglepetés lenne, mivel itt a legsűrűbb a mezőny. Egyébként az előbb említett négy egységnek van a legnagyobb esélye arra, hogy kijusson a gifui világbajnokságra, a nőknél ugyanis generációváltás történt, így velük elsősorban a korosztályos világversenyen számolunk."
Legfrissebb hírek

Egy év, 365 fotó: bajnok az FTC, kupagyőztes a Paks, BL-t nyert a PSG – ilyen volt 2025 májusa

Egyéb egyéni
21 perce

Littler a fölényes győzelme után: Hagytam, hogy a nyilak beszéljenek helyettem

Egyéb egyéni
29 perce

Kathryn Westbeldet boldogsággal tölti el, hogy Magyarországot képviselheti

Kosárlabda
48 perce

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche győzött

Egyéb egyéni
56 perce

Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

Légiósok
1 órája

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
1 órája

Népsport: a franciák voltak a magyarok

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik