Bánkutyék ezüstös helyen

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2005.05.15. 01:06
Címkék
Továbbra is az osztrák Karl Ateried irányította osztrák egység vezet a balatonfüredi soling masters-világbajnokságon, ám közvetlenül a nyomában három magyar hajó is sorakozik, ezüstös pozícióban Bánkuty Gábor, bronzosban Wossala György, míg a negyedik helyen Majoross Péter legénysége.
Gyenese Balázs (középen) egysége vezet a nyílt Nagydíjban
Gyenese Balázs (középen) egysége vezet a nyílt Nagydíjban
Gyenese Balázs (középen) egysége vezet a nyílt Nagydíjban
Gyenese Balázs (középen) egysége vezet a nyílt Nagydíjban
Gyenese Balázs (középen) egysége vezet a nyílt Nagydíjban
Gyenese Balázs (középen) egysége vezet a nyílt Nagydíjban
A közepes erősségű szélben szombaton két futamot tudtak lebonyolítani a szervezők, így már csak egy szükségeltetik ahhoz, hogy hivatalosan is világbajnokot hirdethessenek, igaz, ha minden a tervek szerint alakul, akkor ma még két, hétfőn pedig egy újabb versenyt beiktatnak.

A vb-vel egy időben zajló nyílt Mercedes-Benz Nagydíjon ugyanakkor magyar egység áll az élen, a Gyenese Balázs, Mónus Gyula, Vezér Károly triónak két pont az előnye Ateriedék előtt.

7. SOLING MASTERS VILÁGBAJNOKSÁG, BALATONFÜRED
Az állás három futam után: 1. Carl Ateried, Martin Kendler, Udo Moser (osztrák) 3.0, 2. Bánkuty Gábor, Szűcs Péter, Galántha György (magyar) 9.0, 3. Wossala György, Kovácsi László, Németh Péter (magyar) 10.0, 4. Majoross Péter, Farkas Tamás, Izsák Tibor (magyar) 12.0, …6. Paál László, Sabján Zoltán, Nyíri Zoltán (magyar) 17.0, …9. Pintér Csaba, Galambos Gábor, Horváth Ferenc (magyar) 27.0

1. NYÍLT MERCEDES-BENZ SOLING NAGYDÍJ, BALATONFÜRED
Az állás három futam után: 1. Gyenese Balázs, Mónus Gyula, Vezér Károly (magyar) 6.0, 2. Ateried, Kendler, Moser 8.0, 3. R. Koch, M. Koch, Bornemann (német) 12.0, …5. Madarász, Kutassy, Deák (magyar) 13.0, 6. Wossala, Kovácsi, Németh 19.0, …8. Bánkuty, Szűcs, Galántha 23.0, 9. Majoross, Farkas, Izsák 27.0, …13. Paál, Sabján, Nyíri 35.0, …15. Pintér, Galambos, Horváth 45.0
Legfrissebb hírek

Egy év, 365 fotó: bajnok az FTC, kupagyőztes a Paks, BL-t nyert a PSG – ilyen volt 2025 májusa

Egyéb egyéni
22 perce

Littler a fölényes győzelme után: Hagytam, hogy a nyilak beszéljenek helyettem

Egyéb egyéni
29 perce

Kathryn Westbeldet boldogsággal tölti el, hogy Magyarországot képviselheti

Kosárlabda
48 perce

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche győzött

Egyéb egyéni
56 perce

Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

Légiósok
1 órája

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
1 órája

Népsport: a franciák voltak a magyarok

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik