Sidi Péter újabb ezüstérme

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2005.05.14. 00:50
Címkék
A szezonnyitó csangvoni Világkupa-forduló után Fort Benningben is ezüstérmet szerzett Európa-bajnok puskásunk, Sidi Péter. A komáromi versenyző ezúttal is légpuskával, azaz 10 méteren állhatott a dobogóra, s ezzel vezeti a világranglistát, hiszen a Dél-Koreában győztes amerikai Jason Parker otthon csak a 25. helyen zárt, s a mostani első, a kínai Zsu Csi-nan sem szerepelt a nyitó viadalon a döntősök között. A magyar lövő egyébként 599 körös alaperedményével az első helyen jutott a fináléba, viszont a döntőben nehezen akartak megjönni a tízesei. (Sőt, úgynevezett nagy tízese, azaz 10.5 fölötti találata egy sem akadt.) A végére hiába lendült bele Sidi, akkorra ledolgozta négykörös hátrányát a kínai - aki viszont egyszerűen nem tudta elhibázni a tábla közepét -, s ha mindössze egy tizeddel is, de megelelőzte versenyzőnket. Másik magyar résztvevőnk, Miskolczi Julianna a kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetettjét teljesítette, amelyet a 28. helyen zárt 569 körös teljesítményével. A győzelmet ebben a számban az orosz Tatjana Goldobina szerezte meg. VILÁGKUPA-VERSENY, FORT BENNING Férfiak. Légpuska (60 lövés, 65 induló):
1. Zsu Csi-nan (kínai) 699.6 (595), 2. Sidi Péter (magyar) 699.5 (599), 3. Farnik (osztrák) 699.1 (596), 4. Moldoveanu (román) 698.7/9.8 (597), 5. Liu Tien-jü (kínai) 698.7/9.7 (596), 6. Krebs (német) 697.9 (596). Nők. Kisöbű sportpuska, összetett (3x20, 49): 1. Tatjana Goldobina (orosz) 682.8 (584), 2. Jin Ven (kínai) 680.8 (579), 3. Dovgun (kazah) 680.4 (584), 4. San Hung (kínai) 679.6 (578), 5. Beyerle (amerikai) 676.8 (579), 6. Bogacka (lengyel) 675.4 (581), ...28. Miskolczi Julianna (magyar) 569
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
1 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
1 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
2 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
2 órája