Sportlövészet: Miskolczi tizedik lett

Cs. B.Cs. B.
2005.05.10. 23:14
Címkék
Hármas kínai sikerrel indult a Fort Benning-i Világkupa-verseny, amelyen a nyitó napon a női puskások álltak lőállásba. Az egyetlen magyar résztvevőnek, Miskolczi Juliannának sem sok hiányzott a nyolcas döntőbe jutáshoz, ugyanis a fiatal lövő 396 kört ért el az alapversenyben, s mivel a döntő alsó határa is enynyi volt, csupán a rosszabb utolsó sorozata miatt maradt ki az elitből. "Julinak ez az első Világkupája, s úgy látszik, megijedt az alakuló nagy eredménytől - mondta a puskás szakágvezető, Kisvárdai István. - Nagyon jól kezdett ugyanis, az első három tizes sorozatában mindössze egy hibája volt, a végén aztán három kilences találat is becsúszott, s ez a fináléjába került. Ezzel együtt nagyon biztató ez az eredmény."
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
1 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
1 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
2 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
3 órája