Köln: Stevens elégedetlen Tökölivel

2005.04.11. 19:45
Címkék
Huub Stevensnek, a német labdarúgó Bundesliga második vonalában szereplő Köln vezetőedzőjének nem csapata szereplése miatt van manapság a legnagyobb bosszúsága, hanem főleg csatára, Tököli Attila (képünkön jobbra) miatt. Mint ismert, a súlyos betegségen átesett támadó az egész szezonban többször vitába került az egykori Schalke-sikeredzővel, és sérülése is gátolta a jobb teljesítményben, mindössze háromszor kapott lehetőséget, s december 12. óta nem lépett pályára az első csapatban.

A vita következménye az lett, hogy Tököli kikerült az első csapat keretéből, mivel az edzésmunkájával is elégedetlen volt Stevens mester. A magyar támadó most abban reménykedhet, hogy a vezetőedző távozik Kölnből, és visszatér hazájába. Utódjáról még nem született döntés, de a kölni Express című újság értesülései szerint Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is a jelöltek között van.


Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Tabella, fordulóról fordulóra 2004-05

A Bundesliga csapatai 2004-05
Minden, amit a bajnokságról tudni kell 2004-05
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon



Szavazás

Ki lesz a Bundesliga bajnoka 2004-2005-ben?



Szavazás

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
5 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
5 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
6 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
6 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
6 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
6 órája