Ulti, Molnár Dani emlékére

2005.04.10. 21:22
Címkék
"Teste rest, a feje kába?Hájas, netán fáj a lába?Kár habozni, önre vár aSport ezernyi öröm ága."

Így az ulti is. S hogy e rendkívül népszerű kártyajáték ma már szinte sport, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke a MOB legutóbbi közgyűlését éppen egy ultiviadal kedvéért hagyta ott.

Az idézet az egykori kiváló rádiós sportriporter, az örök játékos, Molnár Dániel Sportnap című verséből való. Dani is nagyon szeretett ultizni, rendszeresen zsugázott a Strucc becenevű kedvelt budai szórakozóhelyen, ott, ahol halálának második évfordulójára különtermet neveztek el róla, s a Magyar Ultisok Országos Egyesülete másodszor rendezte meg emlékverse-nyét a klub tagjainak, illetve Molnár Dániel barátainak és ultitársainak a részvételével.

Sokáig úgy volt, hogy Kárpáti Tamás, a Premier művészeti magazin főszerkesztője (képünkön) megismétli tavalyi győzelmét: 90 leosztás után vezetett, ám újabb hatot követően a végén a negyedik lett. A kupát az első magyar bajnok, az egyik legjobb hazai ultis, Ihász Sándor szerezte meg.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
39 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
43 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
1 órája