Királyék Gáborék veresége

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.04.02. 23:34
Címkék
Tekintve, hogy a Chelsea ismét nyert (ezúttal Southamptonban, kis szerencsével), a tabella tetején már csak a második és a negyedik helyért lehet izgulni. De ott aztán lesz csata: az Arsenal befogta, sőt jobb gólkülönbségével megelőzte a Manchester Unitedet, a Liverpool pedig - ma délutánig biztosan - egy pontra feljött az Evertonra. A kiesőzóna szombaton szereplő együttesei egyetlen pontot sem szereztek, beleértve a Király Gáborral felálló, a Middlesbroughtól vereséget szenvedő Crystal Palace-t is.
Az Arsenal idény eleji önmagát idézve sziporkázott a Norwich ellen, avagy ne csodálkozzunk azon, hogy a liga legeredményesebb támadósora négyet rámolt be a legszerényebb képességű védelemnek. Thierry Henry vitte a prímet, ő egymaga hármat vállalt, dicsérendő továbbá a két gólpasszt adó Lauren, valamint a hosszú, súlyos hátsérüléséből most visszatérő Gilberto Silva, akinek az első találatban vannak múlhatatlan érdemei. Huckerby ugyan az első félidőben ideiglenesen szorossá tette a mérkőzést (Jens Lehmann három hibátlanul végigvédett Premiership-összecsapás után kapott gólt), de nem élt sokáig a sereghajtó reménye.

Egészen máshogy alakult az ugyancsak jó nevű ékekkel ellátott Manchester United mérkőzése a Blackburn ellenében. Wayne Rooney és Roy Keane kapufával kellett, hogy beérje, Mikael Silvestre próbálkozását a gólvonalról fejelték ki a Rovers védői, Ruud van Nistelrooyról meg ordított, hogy távolról sem nyerte még vissza a kondícióját. Ez pedig azzal járt, hogy a pompás napot kifogó Brad Friedel vezérletével a vendégek kihúzták 0-0-val.

Thierry Henry (középen) a Norwich elleni mesterhármasával megerôsítette a helyét a Premier League góllövôlistájának élén
Thierry Henry (középen) a Norwich elleni mesterhármasával megerôsítette a helyét a Premier League góllövôlistájának élén
Thierry Henry (középen) a Norwich elleni mesterhármasával megerôsítette a helyét a Premier League góllövôlistájának élén
A Liverpool labdarúgói mintha már a Juventus elleni BL-párharc ra gondoltak volna, ám most szerencséjük volt, mérsékelten öszszeszedett teljesítménnyel is legyőzték a Boltont. A szünetig például semmiféle veszélyt sem jelentettek a kapura a "vörösök", inkább azzal voltak elfoglalva, hogy az utolsó pillanatban tisztázzanak Szteliosz Jannakopulosz, majd Jay Jay Okocha elől. Tegyük hozzá, gyakorlatilag az öszszes csatáruk el volt tiltva vagy sérüléssel küszködött. Akadt azonban egy középpályás, Igor Biscan, aki négy perccel a lefújás előtt bebólintotta Traoré keresztlabdáját.

Ez az Anfield Road-i slusszpoén sem kutya, de a forduló legelképesztőbb találkozóját egyértelműen Newcastle-ban vívták. Mégiscsak ritkán lát olyat az ember, hogy egy csapat két tagja meccs közben úgy összeverekedjen, hogy az elszörnyedő vetélytárs válassza szét őket… A hazaiak részéről az egykori leedsi jómadár, Lee Bowyer, illetve Kieron Dyer vett részt a szégyenteljes cirkuszban, és elsőként az Aston Villa pillanatokkal korábbi tizenegyesgóljának szerzője, Gareth Barry ugrott közéjük. A 73. perc óta emberelőnyben lévő Villa ekkor már 3-0-ra vezetett a St. James’ Parkban, sőt a kiállítások száma is nyomban beérte a gólokét, mivel a két pofozkodó természetesen piros lapot kapott. A Newcastle veresége tehát nem meglepő, bár ne feledjük, az utóbbi időben remek formában lévő "szarkák" már a hetedik percben hátrányba kerültek.

League Championship
40. forduló: Burnley–Watford 3–1, Coventry City–Brighton 2–1, Crewe Alexandra–Nottingham Forest 1–1, Ipswich Town–Derby County 3–2, Leeds United–Wolverhampton Wanderers 1–1, Leicester City–Millwall 3–1, Plymouth Argyle–Cardiff City 1–1, Preston North End–Gillingham 1–1, Queens Park Rangers–Sunderland 1–3, Reading–Sheffield United 0–0, Stoke City–Rotherham United 1–2, Wigan Athletic–West Ham United 1–2
Az élcsoport: 1. Sunderland 81 pont, 2. Wigan 76 (71–32), 3. Ipswich 76 (72–46)
Kevés hiányzott, hogy Stuart Pearce második bajnokiján győzelmet ünnepeljen a Manchester City kispadján, de játékosai egyszerűen elszórakozták a lehetőséget. A City kitűnően futballozott a Charlton otthonában, az első félidőben kétszer is vezetést szerzett, a másodikat egészen a hosszabbításig megtartva. Kiki Musampa, Claudio Reyna és Robbie Fowler számtalan helyzetet hagyott ki, a végén viszont érkezett Chris Perry, és a rövid sarokba pofozott egy beadást.

A gyengére sikeredett Birmingham-Tottenham meccs önmagában említést sem érdemelne - legföljebb a Spursben először eredményes Stephen Kelly szép gólja -, érdekes azonban, hogy a házigazdáknál pályára lépett Jermaine Pennant. A közlekedési kihágások miatt három hónap börtönre ítélt 22 éves középpályást nemrég, büntetésének lejárta előtt kiengedték, ám egyelőre egy elektronikus jelzőszerkezetet kell magával hordania. Ettől a szombati bajnoki idejére sem válhatott meg, így a szövetség engedélyével, a sípcsontvédője alá erősítve viselte.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?

---- M ---- K
Legfrissebb hírek

A Kúria döntött, Gyárfás Tamás börtönben marad

Úszás
4 perce

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
23 perce

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
39 perce

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
51 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik