Nyert a Bayern és a Schalke

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2005.03.05. 23:21
Címkék
Nagyon úgy fest, hogy kétszereplőssé csökkent a salátástálért folyó harc a Bundesligában, a listavezető Bayern ugyanis a forduló mérkőzésén 1-0-ra legyőzte a harmadik helyen álló Werdert - amely így már hét pontra van lemaradva tőle -, és a bajorok nyakán lógó Schalke is begyűjtötte mind a három bajnoki pontot, idegenben 2-0-ra fölülmúlva a kieséstől fenyegetett Bochumot.
Ha az ezúttal Lisztes Krisztián nélkül felálló brémaiak - tanulmányozva a közelmúlt eredményeit - kicsit is odafigyelnek a találkozó kezdeti szakaszára, akkor "pontosan" távozhattak volna az Olimpiai stadionból (ahol tíz hónappal ezelőtt bajnoki címüket ünnepelték). Ezzel szemben a hetedik percben már gólnak tapsolhatott a hazai közönség (a két védő között zavartalanul fölugró Ballack bólintott Frings szöglete nyomán Reinke kapujába), és a folytatásban hiába támadott többet a zöld-fehér gárda, próbálkozásai nem vezettek eredményre. Figyelemre méltó, hogy a Bayern rendre repülőrajtot vesz az utóbbi időben: a Dortmund (5-0) ellen két, az Arsenal (3-1) ellen egy és a Freiburg (7-0) elleni kupameccsen újfent két gólt szerzett az első tíz percben. Talán a Schalke majd jobban ügyel a nyitányra a jövő héten. Üröm a hazaiak örömében, hogy Roy Makaay combizomsérülést szenvedett.

Michael Ballack a helyzet magaslatán – hatodik gólját szerezte a bajnokságban
Michael Ballack a helyzet magaslatán – hatodik gólját szerezte a bajnokságban
Michael Ballack a helyzet magaslatán – hatodik gólját szerezte a bajnokságban
50 és 100 - ezek a gelsenkircheni nyerőszámok a hét végén. A királykékek, a bajorokhoz hasonlóan, félszáz pontot számlál nak már, a tavalyi gólkirály, Aílton pedig a 100. találatát jegyezte a német bajnokságban. A brazil gömbvillám mellett a brazil játékmester, Lincoln is feliratkozott a táblára - az 50. "kicsi" Ruhr-derbit tulajdonképp gond nélkül nyerte meg a Schalke.

Jó az öreg a háznál - állapíthatták meg tegnap Stuttgartban, miután a VfB otthon tartotta a három pontot a Bielefelddel szemben. A győzelmet a 37 éves matuzsálem, Zvonimir Soldo alapozta meg a második félidő elején egy jól irányzott fejessel. Mivel a horvát csapatkapitány után a brazil gólfelelős, az immár 11 találatot számláló Cacau is eredményes volt, már se nem osztott, se nem szorzott, hogy Isaac Boakye révén a vendég Arminia is egyszer "középre irányította" a labdát. Szabics Imre a 69. percben Kevin Kuranyi helyett lépett pályára a Stuttgartban.

Szavazás

Ki lesz a Bundesliga bajnoka 2004-2005-ben?

Élvonalbeli tagságának legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Mainz, Bódog Tamás együttese, amely - magyar hátvédje nélkül - 5-0-ra múlta fölül a Freiburgot. Egyik fél sem a legjobb előjelekkel készült a mérkőzésre, az FSV például 410 perce nem szerzett gólt, míg a vendégek - hogy mást ne mondjunk - a szerdai Német Kupa-találkozón egy hetest kaptak a Bayerntől. Bár messze még a bajnokság vége, Volker Finke legénysége lassan kezdhet megbarátkozni a gondolattal, hogy 1997 és 2002 után harmadszor is el kell búcsúznia az első osztálytól.

A kiesőhelyen álló csapatok közül egyedül az eddigi sereghajtó Hansa örülhetett: Rade Prica 28. percben elért fejes góljával 1-0-s győzelemmel távozott a vadonatúj AWD-Arenából. Amely egyelőre nem oroszlánbarlangja a Hannovernek, a 96-osok ugyanis még egyszer sem nyertek itt. Jörg Bergernek viszont épp ez a meccs hozta meg az első ligasikert a rostockiak kispadján.

Bundesliga 2.
24. forduló: Burghausen-1860 München 0-3, Duisburg-Ahlen 1-0, Dynamo Dresden-Alemannia Aachen 2-0. Az Eintracht Frankfurt-Essen, a Trier-Aue, az Energie Cottbus-Greuther Fürth, a Karlsruhe-Oberhausen és az Erfurt-Unterhaching mérkőzést ma, az 1. FC Köln-Saarbrücken (tv: DSF, 20.15, élő) találkozót hétfőn rendezik.
Az élcsoport: 1. Duisburg 48 pont, 2. 1. FC Köln 44 (22 mérk.), 3. Greuther Fürth 43 (23)
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
11 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
32 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
36 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
59 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik