Dopping: nincs ítélet Kenteriszék ügyében

2005.02.28. 13:38
Címkék
Elhalasztotta az ítélethozatalt a Görög Atlétikai Szövetség által felállított vizsgálóbizottság az athéni olimpia előtt doppinggyanúba keveredett és visszaléptetett két rövidtávfutó, Kosztasz
Kenterisz (képünkön) és Ekaterini Tanu ügyében.

A két sprintert azzal vádolták, hogy szándékosan mulasztották el a doppingellenőrzést az athéni játákok előtt három alkalommal is, de a két sportoló képviselői nemrég általuk megdönthetetlennek vélt bizonyítékokat nyújtottak be a bizottságnak. Végső határozat március közepén várható.

A nemzetközi atlétikai szövetség (IAAF) decemberben függesztette fel a futók versenyzési jogát, miután bizonyítottnak látta a vádakat.
Legfrissebb hírek

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
25 perce

Nem a mieink napja volt a csütörtök a férfi vízilabda Ek-ban: kétszer 16–12 – egyszer sem ide

Vízilabda
26 perce

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
1 órája

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
1 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
1 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
1 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
1 órája