Nyári formában a diszkoszvetők

2005.02.27. 00:03
Címkék
A Puskás Ferenc-stadion dobópályáján Varga Roland 65 méteren felüli teljesítménnyel (65.12) lett első diszkoszvetésben, Máté Gábor alig fél méterrel maradt el mögötte.
"Nem számítottam arra, hogy ilyen nagyot dobok - mondta a verseny után Varga. - Az volt a célom, hogy megjavítsam korábbi téli legjobbamat. Három évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban 63.29 métert értem el, de akkor előtte Dél-Afrikában edzőtáboroztam. Most itthon készültem, az Olimpiai Csarnokban hálóba dobáltam. Két hét múlva Törökországban indulok, remélem, ott is jól szerepelek."Ugyanerre a versenyre készül a kalapácsvető Pars Krisztián is, aki viszont nem örült az ebben az időszakban jónak számító 75.25 méteres teljesítményének. "Hetvenhét métert vártam magamtól - magyarázta Pars. - A gyorsaságommal nem is volt gond, de a technikám nem állt össze. Kapkodtam, és ez legalább másfél méteres veszteséget jelentett. Az sem használt az eredményemnek, hogy a korábbiaktól eltérően nem volt igazi ellenfelem."Női kalapácsvetésben mindhárom dobogós 64 méteren felül dobott, sőt az aranyérmes Divós Katalin a diszkoszvetésben is az első helyen végzett.Téli dobó ob, Budapest, Puskás Ferenc-stadion, dobópálya
Férfiak.
Férfiak.
Diszkosz. Bajnok: Varga Roland (PVSK, edző: Varga Sándor) 65.12, 2. Máté (CSASE) 64.78, 3. Kürthy (Mohácsi TE) 51.97. Kalapács. B: Pars Krisztián (Dobó SE, e: Németh Pál, Németh László) 75.25, 2. Horváth (HVSE) 70.19, 3. Németh (Dobó SE) 67.30
Nők. Diszkosz. B: Divós Katalin (Dobó SE, e: Németh Pál, Németh László) 52.50, 2. Máté (CSASE) 50.90, 3. Orbán (VEDAC) 43.76. Kalapács. B: Divós Katalin (Dobó SE, e: Németh Pál, Németh László) 67.14, 2. Orbán (VEDAC) 65.85, 3. Nickl (Dobó SE) 64.11
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
3 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
3 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
3 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
3 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
4 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
4 órája