BL: Robben nem játszik a Barca ellen

Vágólapra másolva!
2005.02.27. 12:33
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokság éllovasa, a Chelsea klubigazgatója, Peter Kenyon cáfolta azokat a nemrég szárnyra kapott híreszteléseket, hogy csapatának egyik legjobb csatára, a jelenleg sérült Arjen Robben (képünkön) pályára léphet a március 8-i, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A holland támadó február elején szenvedett lábtörést, és akkoriban úgy tűnt, hat hetet kell majd kihagynia. A kezelésében résztvevő egyik orvos azonban a napokban azt nyilatkozta, lehetséges, hogy a 21 éves gólvágón csak könnyebb, korrekciós műtétet kellet végrehajtani, így már elkezdhette a futóedzéseket, és jó esély van rá, hogy másfél hét múlva pályára lépjen.

"Valóban javul Robben állapota a kezeléseknek köszönehtően, és péntek óta már futni is tud, de nem szabad kapkodnunk. Szeretnénk, ha minél hamarabb visszatérne, de ez csak a neki és a csapatnak is legalkalmasabb időpontban valósulhat meg. Jelenleg nem a Bracelona elleni találkozó környékére tervezzük a visszatérését" - törte le most Peter Kenyon a drukkerek és az orvosok optimizmusát.

Az NSO ajánlja:




Élő eredmények:







A 2004-2005-es BL adatbankja, eredményei, tabellák, menetrend

BL-nyerőcsapat - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Selejtezők, 1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 3. forduló
Szurkolói szoftverek

A BEK (BL) döntői

Futball-lexikon




Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
24 perce

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
29 perce

Gera Dániel: Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozzak

Minden más foci
53 perce

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
7 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
7 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik