Kovács Katalin továbbra is az MTK-ban versenyez

2005.02.25. 21:13
Címkék
Kovács Katalin szerződést hoszszabbított az MTK-val. Olimpiai bajnok, háromszoros ötkarikás ezüstérmes, tizenkétszeres világ-, és nyolcszoros Európa-bajnok kajakosunk hosszú tárgyalássorozat végén döntött úgy, újabb négy esztendőre aláír a kék-fehérekhez."Azért tartott ennyi ideig, míg megállapodtunk, mert olyan szerződést akartam kötni, amely valóban nyugodt felkészülést garantál a számomra az előttünk álló olimpiai ciklusra - mondta Kovács Katalin. - Végül nyugodtan utasíthattam vissza a másik megkeresésemet, mert az MTK, elsősorban Hunvald György szakosztályelnök közreműködésének köszönhetően, biztosítja a feltételeket."Kovács és Janics Natasa március 6-án utazik Sevillába meleg vízi edzőtáborozásra: "Az első vízen eltöltött napok után még aligha alakul ki, hogy mely számokban állunk majd rajthoz a válogatókon - folytatta Kovács. - Az persze nyilvánvaló, hogy az egyesre és a párosra is készülünk, hiszen az ezekben a számokban elért eredmény alapján állítja majd össze Angyal Zoltán szövetségi kapitány a négyes hajókat."
Legfrissebb hírek

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
5 perce

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
50 perce

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
7 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
7 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
8 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
8 órája