Olimpia 2012: Bush is üdvözölte a szemlebizottságot

2005.02.24. 12:47
Címkék
Videoüzenetben üdvözölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) New Yorkban tartózkodó szemlebizottságát George Bush, az Egyesült Államok elnöke. A politikus garanciát adott arra, hogy sikeres kandidálás esetén az amerikai kormány prioritásként fogja kezelni a biztonsági kérdéseket. Az athéni olimpián 1,44 milliárd dollárt emésztettek fel a játékok biztonságáért tett erőfeszítések.

A jórészt biztonsági és költségvetési ügyekről folytatott tárgyalások mellett a delegációt köszöntötte a magyar származású tonászedző, az amerikai tornasport felvirágoztatója, Károlyi Béla (képünkön jobbra). A nap végén a NOB-bizottság tagjait fogadta Michael Bloomberg, a város polgármestere és George Pataki, New York állam kormányzója is, majd egy nagyszabású fogadásra voltak hivatalosak, amelyen több ismert közéleti személyiség (Henry Kissinger, Matt Damon, Paul Simon) is tiszteletét tette.

New York a NOB-szemlebizottság harmadik állomása, a Madridban kezdődő "körutat" Londonban folytatták a szakemberek. Az amerikai metropolisz után Párizsba (március 9-12.), végül pedig Moszkvába (március 14-17.) látogat el a delegáció.
Legfrissebb hírek

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
1 perce

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
3 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
39 perce

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
51 perce

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
52 perce

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
1 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
1 órája

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
1 órája