A Barca tizenkét emberrel állt ki

CSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZSCSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZS
2004.12.22. 22:28
Címkék
Kedd késő este fogadta a minapi sevillai városi derbin alulmaradó Betis az idegenben katasztrofálisan teljesítő Atlético Madridot. Noha a fővárosiak előtt bőven megadatott a lehetőség a mérkőzés megnyerésére (főleg a második félidőben nyomtak a vendégek), végül Joaquín korai gólja döntött arról, hogy César Ferrando legénységének az idegenbeli mérlegében immár hat vereség szerepeljen egy győzelem és két döntetlen mellett. A gólszerző egyébként most már szinte biztos, hogy nem megy az érte egy kazal pénzt ígérő Chelsea-hez, mivel a Betis vezetői elutasították a londoniak ajánlatát. Az Atlético elleni találkozón egyébként egy szurkoló "Joaquín, maradj" feliratú polóban szaladt be a gyepre a mérkőzés alatt.

Van hírünk, igaz, nem ennyire szép és jó, a madridiak üdvöskéjéről, Fernando Torresről is. A csatár hátsérülést szenvedett a sevillai bajnokin, és az első orvosi diagnózis szerint legalább két hétre kidőlt a sorból, azaz előfordulhat, hogy a következő fordulóban nem léphet pályára az ősi rivális Real Madrid ellen.

Ronaldinho Samuel Eto’ót, a kameruni csatár pedig a Barcelonát vitte a hátán a Levante elleni összecsapáson, ennek köszönhetôen a katalán gárda története során tizenharmadszor töltheti a Primera División elsô helyén az évfordulót
Ronaldinho Samuel Eto’ót, a kameruni csatár pedig a Barcelonát vitte a hátán a Levante elleni összecsapáson, ennek köszönhetôen a katalán gárda története során tizenharmadszor töltheti a Primera División elsô helyén az évfordulót
Ronaldinho Samuel Eto’ót, a kameruni csatár pedig a Barcelonát vitte a hátán a Levante elleni összecsapáson, ennek köszönhetôen a katalán gárda története során tizenharmadszor töltheti a Primera División elsô helyén az évfordulót
A Levantét nagy nehezen legyűrő Barcelona játékosai január 3-ig kaptak karácsonyi szabadságot, ami jól fog jönni a sérülésektől tizedelt, agyonhajszolt keretnek. A katalánok valóban megdolgoztak a pénzükért, tekintve, hogy elsőként kezdhetik az új évet, ráadásul ennél jobban még sohasem álltak a bajnokság 17. fordulóját követően. (Az 1990-1991-es évadban Johan Cruyff dream teamje szinte ugyanilyen mérleggel állt, mindössze annyi a különbség a két csapat között, hogy a mai Barca két góllal többet szerzett.) Érdekesség, hogy a gránátvörös-kékek eddig egy tucatszor vezették a bajnokságot az év végén (ez a tizenharmadik eset), hatszor bajnokok (mint a legutóbbi három alkalommal), hatszor pedig másodikok lettek a végelszámoláskor. És még valami: Eto’o tizenhárom találattal vezeti a góllövőlistát, hétszer (miként a Levante ellen is) győztes, egyszer pedig egy pontot érő találatot jegyzett. Bernd Schusternek, a Levante "bíróbarát" mesterének persze megvan a maga különbejáratú véleménye a katalánok szerepléséről - legalábbis a legutóbbiról: "Hogy a Barcelona megérdemli-e a győzelmet? Tizenkét emberrel állt ki, egyikük a játékvezető volt."
Eközben a Real Madridnál a labdarúgó-szakosztály élére kinevezett Arrigo Sacchi megérkezése váltott ki izgalmakat, jóllehet az olasz szakember a repülőtéren leszerelte az újságírókat: "Köszönöm a meleg fogadtatást. Nagyon örülök, hogy megérkeztem Madridba, de most nem mondhatok többet. Csütörtökön sajtótájékoztatót tartok, amelyen mindenről eszmét cserélhetünk, és azt is megtudhatják, hogy érzem magam."
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
6 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
7 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
7 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik