Jobbra hajló honlapok

2004.12.17. 21:09
Címkék
Az Európai Unió több országában, köztük Magyarországon is a szélsőjobboldali szerveződések beszivárogtak a labdarúgó-rajongók közé - állította pénteken a European Voice című brüsszeli hetilap egy, a holland soros EU-elnökség számára készített jelentésre hivatkozva. A kizárólag uniós ügyekkel foglalkozó újság szerint a jelentés az EU-tagállamok nemzeti rendőrségeitől kapott információkon alapul.
A lapban idézett részletek szerint a belga futballszurkolói internetes honlapok meglehetős politikai tudatossággal jobbra hajlanak. Kivétel ez alól a Standard Liege, amelynek rajongói honlapja (szélső)baloldali színezetű. Ugyancsak Belgiumban több olyan személyt is nyilvántartanak, akik "nagy kockázatot képviselő szurkolói körökben" és szélsőjobboldali körökben is aktívak. (Az országban a hagyományosan éles flamand-vallon ellentét miatt politikailag is igen erős a szélsőjobboldal, különösen Flandriában.) Svédországban a Helsingborg drukkerei között egy csapat szélsőjobboldali személyt is számon tartanak. Ezek hozzáállása mindazonáltal inkább provokatív, semmint politikai jellegű - teszi hozzá a jelentés.Magyarországon az erőszaktól sem visszariadó rajongók ugyancsak "annak jeleit mutatták, hogy jobboldali szervezetek befolyásolták őket" - idézte a jelentést az angol nyelvű lap. A brit szurkolókról pedig azt állítja a jelentés, hogy rendszeres kapcsolatot tartanak más uniós országok hasonlóan gondolkodó egyéneivel.Az EU-ban egyre inkább teret kap a közös aggodalom a futballhuliganizmus miatt - derül ki a cikkből. Az olasz kormány már tavaly - Róma soros EU-elnökségének idején - javasolta, hogy az uniós tagországok tanulmányozzák a közös fellépés lehetőségét a jelenséggel szemben. Az olaszok annak idején elemzést is végeztek a szélsőségek és a rajongók közti kapcsolatokról.Az olasz vezetés szerint szükség lenne arra, hogy a nemzeti rendfenntartó hatóságok tegyék rendszeresebbé és szélesebb körűvé a témában folyó információcserét egymás között, mert ezáltal hatékonyabb és célzottabb biztonsági intézkedéseket tudnának foganatosítani a sportban. A lap idézte az egyik rasszizmusellenes jogvédő csoport, a Flutlicht egy tagját, Gerd Dembowskit is, aki szerint a világversenyek kapcsán a közelmúltban megnövelt rendőri ellenőrzések nyomán máris csökkent az újfasiszta jelképek jelenléte a labdarúgó-mérkőzéseken.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik