Túl a nehezén az éllovas

CS. I.CS. I.
2004.12.06. 21:49
Címkék
Matematikailag ugyan még három klub verseng az országos bajnoki címért, ám a hét végi fordulót követően voltaképpen csak az éllovas Atlético PR, valamint a mögötte kétpontos hátrányban haladó Santos csatájáról beszélhetünk, tekintve, hogy két körrel a vége előtt a Sao Paulo négypontos lemaradása nagyon soknak tűnik.
Matematikailag ugyan még három klub verseng az országos bajnoki címért, ám a hét végi fordulót követően voltaképpen csak az éllovas Atlético PR, valamint a mögötte kétpontos hátrányban haladó Santos csatájáról beszélhetünk, tekintve, hogy két körrel a vége előtt a Sao Paulo négypontos lemaradása nagyon soknak tűnik.
A trió győzelemmel teljesítette a játéknapot, és ennek elsősorban az APR-nél örülnek, ugyanis a Sao Caetano ellen minden bizonnyal túljutottak az évad utolsó nehéz 90 percén. A paulisták ugyan az első félidőben megszerezték a vezetést, de a fordulást követően hengerelt az Atlético, és végül biztosan tartotta otthon a három pontot. Az éllovas a hátralévő két fordulóban a kiesés elől menekülő Vascóval és Botafogóval találkozik.
A Santos a már kiesett Gremiót páholta el alaposan, de továbbra is bíznia kell abban, hogy az APR legalább egyszer megbotlik az utolsó két forduló valamelyikében. Wanderley Luxemburgo csapata számára ráadásul sokkal nehezebb lesz tökéletesen venni az akadályt, a Santos ugyanis a következő játéknapon a Sao Caetanónál vizitál, zárásként pedig a Vascót fogadja. ---- O ---- 4
Legfrissebb hírek

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
4 perce

Varga Ádám: Muszáj visszahoznom a régi formámat

Kajak-kenu
8 perce

Bánki József: Jó a Fradi kerete, ezt jelzi, hogy Arzani és Yusuf is csak a padon van

Európa-liga
21 perce

Terepkerékpár: három magyar indul a hollandiai Eb-n

Utánpótlássport
32 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
43 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
46 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
47 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
1 órája