Az isteni Maradona hazatért karácsonyozni

2004.12.06. 20:10
Címkék
A kokainfüggőséggel kezelt Diego Maradona, az argentinok élő labdarúgó-legendája a karácsonyi ünnepek idejére elhagyta a rehabilitációját végző kubai intézetet, és hazatért - jelentette a Magyar Távirati Iroda. A 44 éves sztárt - aki több mint két hónap elteltével utazott ismét Argentínába - volt felesége és két lánya várta a repülőtéren. Maradona még november elején kijelentette, kigyógyult kokainfüggőségéből, ám továbbra is részt vesz kezeléseken. Mint mondta, teljes gyógyulását követően sportkommentátorként vagy utánpótlásedzőként szeretne dolgozni, emellett drogprevenciós programokban kíván közreműködni. "Nagyon szeretnék gyerekekkel dolgozni, s nemcsak a labdarúgásban. Szeretném őket arra is rávezetni, hogy talán a legnagyobb őrültség az, ha az ember a kábítószer rabjává válik. Példám is azt mutatja, hosszú évek munkáját is képes rövid idő alatt romba dönteni a szerekhez való kötődés" - jelentette ki az 1986-os futball-világbajnokság hőse.A klasszis 2000 óta a karibi szigetországban élt - hivatalosan: elvonókúrán vett részt -, majd miután hazatért, az idén április 18-án súlyos szív-, illetve légzési panaszokkal került egy Buenos Aires-i klinika intenzív osztályára, ahol tizenkét napon át kezelték. Ezután saját felelősségére távozott, rövid idő elteltével azonban újra kórházba került, majd családja unszolására egy drogbetegekkel foglalkozó intézetbe vonult. Szeptemberben tért vissza Kubába.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
54 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
59 perce

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik